Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

III. Ipar

hordják, bizonyos jövedelmemnek 1/3 részét elvesztettem." Panaszolta továbbá, hogy a felsorolt településeken kívül néhány további kisebb sem Kecskemétről látja el magát sörrel. Örkény, Cibakháza stb. is Kőrösön vásárolja meg szükségletét. Kárainak felsorolását azzal zárta, hogy „nemcsak a ser áruitatásban szenvedek kárt, hanem még inkább az által, hogy a ser élesztőt már most több helyekre éppen nem innen hordatják ..." Bár a választott közönség méltányolta érveit, a város azzal érvelt, hogy a bevételek kiesését mással nem tudja pótolni, és a panaszt nem tudja elfogadni.

616 A visszaesés és a bérlő károsodása úgy látszik tartós lehetett, mert 1839-ben mindössze csak 1850 ft. bérleti díjat fizetett. A következő évtized viszont újabb fellendülést, növekvő termelést tehetett lehetővé, mert 1847-ben már 11000 ft-t fizetett be a bérlő a város pénztárába. dl Az állattenyésztés melléktermékeinek feldolgozása. A mezőgazdasági nyersanyag feldolgozására szakosodott iparágak között a XIX. századig igen jelentős volt a szappanfőzés. Az állati melléktermékek felhasználásával olyan portékát tudtak előállítani, amelyet más tájegységeken is jól tudtak értékesíteni. Semmiképpen sem lehet véletlen, hogy 1707-ben az 55 iparos között 8 szappanos (tehát minden hatodik iparos), és korábban is, későbben is jómódú gazdák is találhatók soraikban. Számuk a következő fél évszázad során megduplázódott. Az iparűzés hasznosságát érzékelteti, hogy 1757-ben a 15 szappanos között csupán egy szegényebb található, és közülük 10 kimondottan jómódú, többségükben kimondottan gazdag volt. Minden bizonnyal ezekben az évtizedekben érhette el a konjunktúra e téren a tetőfokot. Erre enged következtetni részben az, hogy 1780-ra számuk csökkenni kezdett, illetve még inkább az, hogy ekkor már a 14 között csak hárman voltak igazán jómódúak, és ugyancsak hárman már szegények. A XLX. század derekán ezen a területen a kézműipari keretek mind szegényesebb megélhetést tudtak biztosítani, így a szakma egyre jobban elnéptelenedett, és 1840 táján már csupán négy főt tartottak nyilván.

617 A tetemes mennyiségű állatbőr nagyobb részét nyers állapotban értékesítették a város gazdái évszázadokon át. Ennek csupán töredék részét dolgozták fel a helybeli tímárok és cserzővargák. Ezek száma erősen változott. Tekintettel arra, hogy a legfontosabb forrásunk, az adókönyvek alapján csak azokról szerezhetünk tudomást, akik oly mértékben és oly haszonnal folytatták ezt a mesterséget, hogy indokoltnak tekintették az adószedők nevüknek lajstromba való vételét. 1707-ben sem varga, sem tímár nem lelhető fel az iparosok között. 1757-ben is csak vargák (tízen) kerültek be a jegyzékbe, akik a földesúr és a város engedélye alapján csak a 616 IV. 1504. d 170. 1832. október 5. 617 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1989/b 168., 225. és 297., illetve 1991/a 57.