Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

III. Ipar

Iparág Számuk Vagyoni rétegződés Segédek száma Egyéb alkalmazott Iparág Számuk Jobbágy Zsellér Ház nélküli zsellér Egy fő Kettő fő Szolga Szolgáló Molnár 20 2 13 5 1 Nyerges 1 1 1 Órás 1 1 Pék 2 1 1 2 1 2 Puskaműves 2 2 1 Rézműves 3 1 2 Sörfőző 1 1 2 2 Szabó 38 6 23 9 5 1 6 Szűrszabó 11 5 4 2 1 1 Szappanos 1 1 1 Szíjgyártó 8 1 5 2 1 Sitakészítő 3 1 2 2 Szűcs 22 1 16 5 1 2 2 Takács 41 5 29 7 2 2 Tímár 19 2 15 2 2 3 Üveges 1 1 1 Összesen: 404 41 270 93 21 3 20 41 Hangsúlyoznunk kell, hogy az országos összeírás során az iparosok közé csak azokat vették nyilvántartásba, akiket a céhek a mesterek közé bevettek. Valójában a mezővárosokban lényegesen nagyobb számban űzték az egyes mesterségeket részben olyanok, akik kitanulták ugyan a szakmát, de valamilyen ok miatt nem tudták megszerezni a mesterlevelet, részben pedig az ugyancsak jelentős számban lévő kontárok.

524 Csaknem elképzelhetetlen, hogy a különféle mesterségek számában olyan rendkívüli ingadozás jelentkezett volna, mint amit az 1828-as országos összeírás alapján gondolhatnánk. Nyilvánvaló, hogy a terminológia tért el igen erősen az országos és a helyi összeírások alkalmával. Ez esetben is azt mondhatjuk, hogy a helyi nyilvántartás állt közelebb a valósághoz. Az országos összeírás során az adó összegének csökkentése érdekében a számok kisebbítése volt az érdek. Csányi János feldolgozása során pedig a város fejlettségét, iparosodottságát kívánta többek között dokumentálni, ezért a kontárok és a mesterek közötti pontos megkülönböztetést minden bizonnyal mellőzte.