Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

1852-ben is így írt Vahot Imre Kecskemétről: „Még csak juh színek, vagy juh aklok sem léteznek a pusztákon, avagy egyes tanyákon." „Nyáron közlegelőn tenyésztetnek nagy falkákban, juhászok őrzése alatt, télen egyes tanyákra behajtva szárnyékban szénán teleltetnek s így ezen baromfaj sem jön sem nyáron, sem télen fedél alá."

415 Valószínűnek tarthatjuk, hogy néhány más gazda is megtette az első lépéseket a rideg tartástól az istállózó tenyésztés irányába, és a felhozott példák távolról sem kizárólagosak. A fentiek alapján tehát egyértelműen megfogalmazhatjuk, hogy az alföldi parasztgazdaságok sem maradtak le számottevően a fejlettebb feudális nagybirtokok gyakorlatától a juhtenyésztés terén. Itt is megtörtént a századfordulón a nagy, a lényegi váltás. Újabb, gazdaságilag jobban hasznosítható fajok jelentek meg, a nemesítés széles körben és következetesen folyt, a tartási körülmények is több gazdánál gyökeresen megváltoztak, ismertté váltak és lényegében meghonosodtak azok a formák, amelyek a tőkés termelés körülményei között is képesek voltak biztosítani a versenyképes juhtenyésztést. BI A juhász ai Munkaviszonyuk, bérezésük Nemhiába a juhtenyésztés volt az egyik: legszélesebb körben és több évszázadon át virágzó rész az állattenyésztésen belül, ez foglalkoztatta a legtöbb embert, ezeknek a pásztoroknak az életét ismerjük leginkább. A nagyobb nyájjal rendelkező juhos gazdák rendszeresen foglalkozattak juhászokat. Már 1546-ban a 16 juhok után adózó gazda 11 pásztort alkalmazott, akiknek munkáját 13 családtag segítette. 1562-ben a 41 juhos gazda 29 juhászt fogadott fel, akik mellett 44 családtag kapcsolódott be sokágú munkájuk segítésére.

416 A XVII. század első feléből nincs olyan adatunk, amelyből a juhászok számára következtetni tudnánk. 1662-től a dézsmabárányok nyilvántartása alapján tudunk következtetni részben a juhos gazdák számára, részben a juhászokéra. 1662-ben 30, 1667-ben 21, 1678-ban 95, 1680-ban 96 és 1685-ben 69 gazdától szedtek be dézsmabárányt. Kétségtelen, hogy ezeknek csak fele, legfeljebb kétharmada tartott önálló juhászt, de a kisebb falkák tulajdonosai is rendszerint vagy a nagyobb gazdákhoz csatlakozva, vagy egymással összefogva alkalmaztak juhászokat. Nem lehet kétséges, hogy a városban a juhászok száma a XVII. század végén már több tucat volt.

417 A XVIII. század derekán, amikor már a juhos gazdák száma 605-re nőtt, és a századfordulón is még csaknem félezren adóztak jelentős állományú juhaik után, a juhászok 4

" IV. 1504. d 204., illetve 206. 416 Idézi SZABÓ Kálmán: 1986/a 131. 416 MÉSZÁROS László: 1979. 86-88. 417 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1985/c 341-342.