Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

nem. Aki 70 db. marhánál többet kívánna tartani, amellett volna jussa 1000 juh tartani és nem tart 500-nál (többet) ... 10 juhtól tarthat 1 marhát. Ha valamely sok földet bíró gazda juhot nem akarna tartani, és a helyt marhát akarna tenyészteni, előre való jelentés mellett 10 darab juhra tarthat egy marhát, de olly megjegyzéssel, hogy a marha száma 100-at felyül nem haladja. A marha- 70, a ló- 35, a gulyásbojtár 40, a csikós 25, fejős juhász 50, nyájjuhász 100 számot bojtárostul felyül nem haladja."

392 Ugyancsak komoly ellentétté vált, és évtizedeken át minduntalan feltűnt a helybeliek és az idegenek, a „külföldiek" közötti ellentét. Ennek alapvető forrása az volt, hogy a különböző puszták megvásárlásához, illetve megváltásához szükséges összegeket és azok kamatait a helybeliek adójából teremtették elő, és ezen súlyos terhekből azok később sem vállaltak át semmit.

393 A legsúlyosabb és kisebb manőverekkel, engedményekkel semmiképpen sem orvosolható ellentét a juhos gazdák, pontosabban a rideg állattartáshoz ragaszkodók és a növénytermesztésben érdekeltek között jegecesedett ki. A magisztrátus minden tőle telhetőt megtett ugyan azért, hogy a nagyállattartás és a juhászat érdekeit érvényesítse, mégis újabb és újabb engedményekre kényszerült. Ennek nemcsak a mind erősebb társadalmi feszültség és a nemesi vármegye kéretlen beavatkozása volt az oka, hanem az is, hogy a felvett hatalmas kölcsönök kamatainak kifizetése és a kölcsönök visszatörlesztése miatt újabb pénzforrásra volt szükség. Ezt pedig csak a legelőknek használt puszták fokozatos parcellázása révén tudták előteremteni.

394 A juhtenyésztés keretek között tartása annál inkább megkerülhetetlen, de kényelmetlen kötelessége volt a tanácsnak, mivel a túllegeltetés rendkívül súlyos következményei katasztrófával fenyegette a város legjobb termőföldjeit. Aligha vonható kétségbe, hogy a futóhomok elszabadulásában a juhtenyésztés nyomában járó túllegeltetés fontos, vagy talán egyenesen meghatározó szerepet játszott. Annak ellenére, hogy a természeti csapás olyan mérvű lett, hogy az országgyűlés is kénytelen volt több alkalommal is foglalkozni vele, a magisztrátus minden arra irányuló manőverezése, hogy a juhos gazdákkal szemben határozottan fellépjen, komoly korlátokba ütközött.

396 A juhtenyésztés egyeduralma csak akkor 392 jY 1503. aJ 1828. január 28. Ezek a tervezetek, ha el is jutottak abba stádiumba, hogy a magisztrátus rendeletté formálta őket, hatékonyságuk elég esetleges maradt. A következő évek és évtizedek hasonló panaszai és törekvései jelzik, hogy nem, vagy nem eléggé következetesen járt el maga a rendeletet alkotó sem. 1846/47-ben elkészített összeírás szerint is több juhásznak volt 100-nál több juha, Ungi János pl. 130 db. tartását alkudta ki Balásfalvy Kiss Zsigmondtól. IV. 1504. ml 28. Ö. 198. A hasonló maximálásoknak végül az lett egyik következménye, hogy az adóalapok bevallásakor az állomány számát mindig kisebbnek jelezték. Pl. Antal Istvánnál pontosan 1000 darabot állapított meg az összeíró, és így a többi juha után nem kellett adóznia. Uo. 393 rVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 109. és 113. 394 Erről az ellentétről a nagyállattartás során is szóltunk már. Ezzel kapcsolatosan 1. még: IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/a 7-15., illeve 1992. 297-329. 396 E témának igen komoly szakirodalma van, mivel a Duna-Tisza közének nagyobb há-