Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák-magyar lakosságcsere összefüggései (Kecskemét, 1993 [!1994])

Nemzetiségpolitika Magyarországon - 1945 - A kollektív bűnösség elfogadása

Kertész István, a Külügyminisztérium békeelőkészítő osztályának vezetője még élesebben fogalmazott: ,A magyarországi német lakosságnak Németországba való kitelepítéséről készült rendelettervezet magyar szempontból a legmesszebbmenő aggodalomra ad okot." - írta. Hivatkozott a kormány december elsejei, az angol, amerikai és szovjet kormányok budapesti képviselőinek átadott jegyzékére, amelyben leszögezték, hogy „meggyőződésével ellenkeznék magyar állampolgárok etnikai származási ok miatti kitelepítése. Úgy azt, mint a kollektív büntetésnek mindenféle faját helyteleníti. (...) Eltekintve az ily módon (...) határozottan leszögezett és elvfeladás nélkül nehezen megváltoztatható álláspontuktól, a rendelet egész konstrukciója és szelleme hű másolata a zsidóellenes magyarországi rendeleteknek. Valószínű, hogy a végrehajtása sem lehetne más. Nemzeti szempontból azonban a legnagyobb veszélyt az rejti magában, hogy a rendelet mintául és precedensül szolgálhat a szomszéd államokban élő magyarság elleni eljárásra. Ez a veszély ma csak Csehszlovákiában immanens, de holnap fenyegethet Jugoszlávia és Románia felől is. Erkölcsi alapunk sem lenne többé a védekezésre, minthogy a rendelettel magunk teremtenénk precedenst a tisztán nemzetiségi és anyanyelvi kritériumok alapján történő telepítésre. (...) Az anyanyelv már csak azért sem lehet kritériuma a kitelepítésnek, mert a német anyanyelvűek között, kiváltképpen városokban, számos más nemzetiségűek, így különösen zsidók is vannak. Eltekintve a rendeletnek most nem részletezendő jogászi fogyatékosságaitól (pl. nincs jogorvoslat a mentesítés kérdésében a helyi bizottságok által hozott határozat ellen; magyar anyanyelvű magyar állampolgárok is kitelepítendők volnának, ha az SS-nek vagy a Volksbundnak tagjai voltak; lehetetlen a községenkénti 10 %-os megkötése a mentesítendők arányának; a kitelepítendők vagyonának zárlatát szabályozó 4.§ egészen pongyola és hiányos) majdnem biztosra vehető, hogy a közlekedési eszközök, továbbá az élelmiszer és fűtőanyag hiánya miatt a kitelepítés nem volna olyan humánus módon eszközölhető, ahogyan ezt a potsdami határozatok előírják. Az ilyen eljárásnak az ódiuma természetszerűleg kizárólag a magyar kormányra hárulna. Nem volna többé erkölcsi jogosultságunk sem tiltakozni a világ közvéleménye előtt a csehszlovákiai kiutasítások miatt.