Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák-magyar lakosságcsere összefüggései (Kecskemét, 1993 [!1994])
Nemzetiségpolitika Magyarországon - 1945 - Koncepciók és realitások
Feltételezhetjük azonban, hogy az utazás egyik fő célja éppen a szlovákiai magyarok helyzetének megvitatása, és a két állam viszonyának rendezése volt. Belgrád a későbbiekben is készséggel közvetített a két ország konfliktusában. A pártvezetők hazaérkezését követően az MKP Politikai Bizottsága 1945. augusztus 2-án határozatilag bízta meg Farkas Mihály belügyi államtitkárt, hogy egy héten belül készítsen törvényjavaslatot a magyarországi nemzetiségek sorsának rendezéséről, s azt a legrövidebb időn belül terjessze a Minisztertanács elé. A határozat azt is kimondotta, hogy a törvény előkészítéséről - bizonyára a szomszéd államok megnyugtatása céljából — tájékoztatni kell a sajtót. Azért feltételezzük, hogy a törvényre elsődlegesen a szomszédos államokban maradt magyar nemzetiségek sorsának rendezése céljából volt szükség, mert már harmadnap nagy, terjedelmes nyilatkozat jelent meg a Kommunista Párt központi lapjában, a Révai József szerkesztette Szabad Nép első oldalán, amely bejelentette, hogy „Konnányrendelet biztosítja a nemzetiségek teljes szabadságát." Hangsúlyozta, hogy nemzetiségeken szlovákokat, románokat és délszlávokat ért. A németekről nem esett szó, s hogy ez nem véletlen feledékenység, azt - az ugyancsak ebben a lapszámban megjelent - Farkas Mihály kiegészítő nyilatkozata egyértelműen igazolja. Farkas, mint belügyi államtitkár, az MKP nemzetiségi politikáját ismertette általában, de a németekre külön is kitért. Bejelentette, hogy a sváb községekbe a demokratikus pártok által kijelölt magyar tisztviselőket és rendőröket vezényelnek, ö is hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi rendelet csupán a magyarországi szlovákokra - akiknek első helyen történő említése nyilvánvaló gesztus Szlovákia felé -, románokra és délszlávokra vonatkozik. A Miniszterelnökség ezekben a napokban küldte meg az egyes pártoknak az ENSZ 1945. június 26-án San Franciscóban aláírt alapokmányának szövegét. Mint ismeretes, az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya nem állította vissza a Népszövetség nemzetközi kisebbségvédelmi garanciális rendszerét. A nyelvi, etnikai, faji vagy vallási kisebbségek kérdését az emberi jogok kategóriájaként kezelték, és nem csoportjogként. Az MKP vezetősége a dokumentummal kapcsolatban a következő véleményt fogalmazta meg: Egyrészt elismerték, hogy az ENSZ feladatkörébe tartozik a nemzetiségek szabadságának és jogegyenlőségének biztosítása, amit a szervezet fel is akar vállalni. Ugyanakkor hiányolták, hogy a dokumentum mindezt tételesen és kifejezetten nem szabályozza. Ezért - az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján - kérték a nemzetiségek kollektív jogi személyként történő
