Kecskemét város és körzete I. - Iratok a Rákóczi szabadságharcból (Kecskemét, 1992)

Dokumentumok

tik, mert tartanak a két harmincadnak megfizetésétűi, úgymint a németnek Szegeden, itten is Fejedelemséged részérűl megadván, erre nézve azokhoz semmit sem bízhatván, azon görögöknek abájokat, 40 bált elfoglaltam és véllek megalkudtam, semmiképpen az rézpénzre nem lehetett véllek alkudnom, ha­nem fejérpénzre, minden vég abáért 12 máriás garast ígérvén nékiek, mivel az szegedi német harmincadott, valóban difficultálták, hogy én is exscindáltam az abáért obveniálandó summából az szokott harmincadott, mellynek specificati­oját in extractu Fejedelemségednek alázatossan megküldöttem, 1 úgy Nemzetes Vitézlő Commissárius Lónyai Ferenc Uramnak is tuttára adtam. Az abát itten Kecskeméten egy boltban rakattam alkalmatos hellyre, az város bírája és az harmincadbeli contra gondviselések alatt. Ezek tőlem várják, Kegyelmes Uram, az aba árrát, adván assecuratoriámat nékiek, kezem alatt penig réz­pénznél egyéb nincsen, az ki nékiek nem kell, mivel mindgyárt visszamenné­nek Török Országra a pénzel. Fejedelemséged továb mit méltóztatik felőle kegyeimessen parancsolni, úgy ha casu quo többet hoznának is, a szerént megárullyam-e, Fejedelemséged kegyelmes parancsolattyát elvárom. Kéván­ván, Isten Fejedelemségedet édes Hazánk s Nemzetünk oltalmára számos esztendeig jó egésségben éltesse és minden ellenségi ellen szép győzödelmi triumphusokkal megáldgya. Datum Kecskemét Die 14. Junii Anno 1705. Serenitatis Vestrae Principalis servus humillimus et fidelis Georgius Seres Tricesimator Szólnokiensis m. p. (Rávezetve a válasz fogalmazványa:) 21. Junii Anno 1705. Bodnál. 2 Hűsége levelébül bizonyos abák és portékák iránt való tudósítását megértettük. Mivel penig mindazoknak megszerzésében és vételében Nemzetes Vitézlő Lónyai Ferenc Commissárius hívünknek in­dustrioskodni illik, szükséges is, azért hűsége halgassa és várjon mindezek iránt említet Commissárius hívünkül, mint a végre rendeltetet felsőbb tisztül. Nemzetes Vitézlő Szappanos Istvány Kapitány hívünk keze alat levő ha­dakat penig, ot való Kapitány Nemzetes Vitézlő Bertóti István hívünk mustra­beli lisztája szerint fizesse ki. Expeditae. 1/ Már nincs a levél mellett. 21 Tarnabod. 165. Eger, 1705. június 16. II. Rákóczi Ferenc fejedelem segítséget ad három jászapáti katonának, akik az elmúlt évben Kecskemét környéki harcokban sebesültek meg. Eredeti. MOL G 19. RSzL II. 2. i. Protocollum instantiarum. 443. Jász Apáti Sebe András most esztendeje Kecskemét alat a rácokkal harcolván, lövés által nehéz sebben esset, s ekkoráig sem vehetvén ki a golyó-

Next

/
Thumbnails
Contents