Kecskemét város és körzete I. - Iratok a Rákóczi szabadságharcból (Kecskemét, 1992)

Bevezetés

BEVEZETÉS Mielőtt az olvasó kezébe venné az alábbi kötetet, amely műfaját tekintve forráskiadvány, néhány gondolatot el kell mondanunk a történetírásnak erről az ágáról. Volt időszak, amikor a történeti dokumentumok közlését eléggé lebecsülték, nemcsak a közvélemény — amelyet az ilyen kiadványok általában kevéssé érdekeltek és érdekelnek —, hanem a tudomány irányítói is. Az ilyen kiadványok a pozitívizmus akkoriban, meglehetősen negatív értékelést jelentő címkéjét kapták, éppenhogy megtűrvén őket a történettudomány peremén. Holott a forráskiadás nemcsak igen magas színvonalú történészi felkészülést kíván meg, hanem mind a történettudomány, mind a nemzettudat alakításában nagyon is fontos szerepet játszik, illetve még ma is csak feltételes módban mondhatjuk: kellene játszania. Miért kell kiadni a levéltárak kilométer hosszúságú polcain porosodó iratokat, illetve azok legértékesebb részét? Ennek szükségszerűségéről, fontosságáról és hasznosságáról szeretnék néhány szót szólni. A magyar (és ez nemcsak magyarországit jelent), levéltárakban szunnyadó okmánytömeg a magyarság, és a vele évszázadokon át együttélő népek múltjának, az évezredes magyar állam mindenoldalú munkálkodásának, az európai kultúra meghonosításában végzett tevékenységének, a Kárpát-medence európai szintre való emelésében kifejtett erőfeszítésének bizonyítéka. Ezért nem közömbös, hogy ezekből a dokumentumokból mennyi kerül előbb a tudományos feldolgozás, majd a magyar, és ami nagyon is lényeges, az európai tudomány és közvélemény előtt ismertté. Sajnos, múltunknak ez a gyakran perdöntő iratanyaga ki van téve a hanyagság, közömbösség pusztító tevékenységének, és a tudatos megsemmisítés szándékos rombolásának is. Akinek alkalma van áttekinteni a magyarországi levéltárak sorsát az utóbbi 150 évben, nagyon sok példát hozhat fel minderre. Értetlenség, közönyösség, helyhiányra és pénztelenségre való hivatkozás, szakszerűtlen selejtezés már a múlt század második felében és a század elején pusztulásra juttatott olyan levéltári anyagokat, amelyek ma már pótolhatatlanok. Azután az I. világháborút követő „békekötések" következtében a magyar levéltárak százai, ha nem ezrei kerültek olyan politikai hatalmak fennhatósága alá, amelyeknek éppen annak az eltagadása volt a céljuk, amit ezek a levéltárak bizonyítottak. A magyar megyei, városi, mezővárosi, intézményi, egyházi, iskolai, vállalati, családi (főnemesi, nemesi, polgári, sőt paraszti) levéltárak kerültek ki a nemzeti tudomány és tudat vérkeringéséből. Ma már örülünk, ha kutatásunk egyáltalán lehetséges, de sajnos sok esetben fizikai létükért is aggódni kell. A