Bláho Vince búcsúbeszéde Kecskeméten 1772-ben (Kecskemét, 1991)

Kívül: Szent Ferentz Rendin lévő Magyar Országi Üdvözítőnk Provinciájabéli Galgótzi Kalastromban, Káptalanra gyülekezett na­gyon Tisztelendő Atyáknak, nékünk Kristusban betsüllendóknek. 57 VI. Levél: A fóméltóságos esztergami érsek megengedi a parochiát. Mi Lippai György, isteni irgalomból esztergami érsek és azon helynek örökös főispánnya, Magyar Országnak főpapja, született kö­vet, királyi levelek kiadásában legfőbb, titkos, korlátos tiszt; a tsászár és királyi felségnek belső tanátsossa. Mindeneknek, akiknek illik, em­lékezetére adgyuk, hogy Istentől reánk bízott lelkeknek üdvösségére pásztori gondunkat és szorgalmatosságunkat fordítván, minekutánna hiteles tudósításból értettük volna, hogy vátzi püspökségben, és Ne­ográd Vármegyében 58 lévő Ketskemét magyar várása az plebanusok­nak vagy megfogyatkozásáért, vagy pedig változásáért, és más alkal­matlanságokért is, a lelki dolgokban eddig nem egyszer nehézségeket szenvedett volna, és hogy most is szenvedgyen; ezen illetlenséget üdvösséges móddal s eszközzel, korán s alkalmatossan meggátolni akarván, az Úrban jó kedvel reá állunk, s javailyuk, hogy az elébb mondott parochia-ház tétessen klastromnak s Szent Frentz Szerzetebé­li, Szentséges Üdvözítőnk Provincia)ához való atyafiak részére. Ugy mindazonáltal, hogy az elébb említett frantziskánusok a megnevezett parochiá-nak minden terheit a lelki dolgokba, igaz lelkiismeret szerént, egyházi büntetések alatt tartozzanak és kötelesek legyenek véghez­vinni, s a. t. Költ a mi érseki udvarunkban, Posonyban, Kis Aszszony havának huszonnyóltzadik napján, ezerhatszáznegyvenhetedik esz­tendőben. Lippai György esztergami érsek. 57 A gyűlés nem Galgótzon, hanem Szakoltzán tartatott 25. Junii. Bizony Dítsíretesb volt a kelskemétiekben, lelki táplálások nélkül való időkben az istenes eleségnek illyen keresése, mint Abdidsnak három esztendőbéli essőtelen szárazságban barmok számára víz, fű után való fáradozása. Királyok könyve 1.18. 58 Ma Pest Vármegyében.

Next

/
Thumbnails
Contents