Bláho Vince búcsúbeszéde Kecskeméten 1772-ben (Kecskemét, 1991)

Istennek tsudálatos titkait és parantsolatit, utolsó tzélyokat, és arra segítő, vagy akadályozó eszközöket; felgerjeszti a lankatt s tunya akarattyokat, hogy ahoz ragaszkodgyanak, amit jónak, fussanak pedig attól, amit gonosznak ismertek: így az örök életre feljussanak. Az illetény igét fejtegettük minden vasárnapokon és innepeken e templomban; nem ritkán holtak temetésének alkalmatosságával is feladván a korossabb és eszessebb nép eleibe cibum solidum, vastagabb eledelt, vagyis tökélletesbb jóságokra éllesztó tudományt. (Pál apostol levele a zsidókhoz 5.14.) Ha Szent Pál, üdvösséges intései között (Levele a filippiekhez 2. 5., és 8.), a filippieknek szívében, érezhetőképpen akarta bémettzeni az isteni formából kiüresedett és szolgai ábrázatban öltözött Kristus Jésusnak kereszthaláláig való szenvedésének és alázatosságának emlékezetét; mi is ugyanazon iparkodtunk s különös böjti predikátziókban és a Szent Keresztútnak

1 járásakor, minden holnapban olvasott elmélkedésekben és éneklésekben. Volt gondunk a gyengyebb értelmű kisdedekre és nevendék tselédekre is; ámbár oktatása ezeknek bajosb volna. Néhanapján az apostolok is reáuntak a Kristushoz járuló kisdedekre; ami több, fenyegették is őket. De mivel Urunk megfeddé az apostolokat, mondván: hadgyátok hozzám jönni őket, mert illyeneké az Isten országa, sőt amplexatus est, megölelé a kisdedeket és reájok tévén kezeit, megáldá (Máté evangéliuma 19. 14. — Márk evangéliuma 10. 16.); mi is illy bölts Mesternek példájából arra figyelmezvén, hogy e tudatlan aprók, Kristusnak ártatlan kedvessei, és az hitre, igazulásra, végsőképpen örök életre hívattatott keresztény népnek felserdültt inassai, kegyessen fogadtuk őket: nékik az élet igéjét, lac potum dedimus, mintegy édes tejet innok adtunk, azaz: elementa exordii Sermonum Dei, tanítottuk világosb szókkal, mellyek legyenek az Isten beszedi kezdetének bötűi, a keresztény hitnek fő ágazati, az istenes életnek igazgató tzikkelei, az 13 Vagyis azon fájdalmas útról, mellyet Urunk, kereszttel terheltetve, Pilátus házától a Kálvária hegyére járt, tizennégy statio, avagy állapodásra való kép előtt, emlékeztető gyakorlásnak.