Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (Kecskemét, 1991)

BEVEZETŐ

válhasson. Most is ugyanazon öt vagyoni réteg megkülönböztetése látszott célszerűnek. Ezek közül az első teljesen egyértelmű: a vagyontalanok rétege, azoké, akik az adóztatás szempontjából érdemleges ingó vagy ingatlan jószággal nem rendelkeztek. Újabb csoportnak kínálkozott a csekély vagyonnal rendelkezőké, akik viszont a nyilvántartásban rögzített jószágokból — emberi számítás szerint — nem tudtak megélni, tehát esetenként munkavállalásra is kényszerültek (törpegazdák). Harmadik csoportba azokat volt célszerű sorolni, akik minden bizonnyal meg tudtak élni vagyonukból, vállalkozásaikból, esetenként a jobbmódúak még idegen munkát is alkalmaztak. Ezeket kisbirtokosoknak minősíthetjük. A középbirtokosok már figyelemre méltó vagyon után adóztak. Az adóalapok nagysága és minden bizonnyal a korabeliek véleménye alapján is kiemelkedett a mezővárosi társadalmon belül egy csoport, akiket nagygazdáknak tekintettek. Az igazi gondot nem is a rétegek számának, elnevezésének meghatározása jelentette, hanem a közöttük lévő határok megvonása.

23 E tekintetben sem térben, sem időben nem lehet egzakt normákat kialakítani. Csak kellő mérlegelés alapján lehet egy elfogadható mértéket megszabni, vállalva a tévedés lehetőségét is. Nem elhanyagolható vigasz lehet az, hogy egyetlen országban egyetlen korszakban sem sikerült valóban egzakt módot kidolgozni e probléma kezelésére, ugyanakkor a társadalmi és gazdasági rétegek fogalomrendszerét a különféle tudományok nem nélkülözhetik. Súlyosbította a gondot az, hogy a késői feudális társadalomra vonatkozóan nem áll rendelkezésre semmiféle „előkép", amely nyomán el lehetne indulni. Az viszont szükséges volt, hogy egy struktúráit társadalom rajzát a valóságnak minél inkább megfelelően rögzítsük. A követett normák és formák egyébként azt is lehetővé teszik, hogy az 1848 utáni agrártársadalom leírására és elemzésére is alkalmazzuk.