Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (Kecskemét, 1991)

ÖSSZEGZÉS

A szőlő és a gyümölcs telepítése igen régi hagyományokra épült. A futóhomok megkötésének kényszere felerősítette ezt a folyamatot. Ez lett a legszélesebb körben végzett mezőgazdasági tevékenység már a XVIII. század elején. Mind a felhasznált terület, mind a termelt mennyiség növekedése folyamatos volt. 1780-tól a század derekáig a szőlők területe közel négyszeresére nőtt. A borgazdálkodáson belül a fejlődés nem volt ilyen erőteljes. A termés nagyobb részét helyben fogyasztották el, de a reformkorban már a pesti és a budai piacokon is biztos vevőkre találtak. A mennyiségi növekedés szoros kapcsolatban volt a termelési szervezet belső átalakulásával. A fél évszázad alatt csaknem hatszorosára nőtt a várostól gyakran igen nagy távolságban lévő szántók megművelése és hasznosítása csak a tanyás gazdálkodás keretein belül vált lehetővé. Ez a több évszázad óta ismert termelési forma előbb az állattartásban, később a gabonatarmelésben, végül a szőlő- és gyümölcstermesztésben is utat tört magának. Ez nemcsak a hatékonyabb gazdálkodást tette lehetővé, hanem a különféle gazdasági ágak, tevékenységek kölcsönhatását is biztosította. A növénytermesztés fejlődését számottevően segítette az, hogy a helyi piac felvevőképessége is jelentősen nőtt, a reformkortól pedig a pesti és a budai piacok késztették a gazdákat arra, hogy terményeiket minél feldolgozottabb formában szállítsák (pékáruk, húsáruk, borok, tartósított gyümölcsök stb.) A növénytermesztés legföbb akadályai: a tőkehiány, a magas bérleti díjak, a távoli piacok, rossz utak, a kellő szakismeret hiánya, a birtokok széttagoltsága, a bővebb termést biztosító vetőmag hiánya stb. Az állattartás is igen nagy változáson ment át. A kun puszták elvesztése után a rideg állattartás lehetőségei fokozatosan zsugorodtak, de a gulyákban még a forradalom előtt is több ezer szarvasmarhát őriztek a város pusztáin. A ménesekbe kivert lovak száma is az ezret jelentősen meghaladta. A nagy állattartás feladata viszont a reformkorban már elsődlegesen a megfelelő számú igavonó biztosítása lett. Míg a XVIII. század elején az igás lovak a jármos ökrök számának csak háromnegyedét alkották, 1847-ben már háromszor annyi lovat használtak a mezőgazdaságban mint ökröt. Ezek a változások különösen figyelemre méltókká válnak, ha összehasonlítjuk a nagybirtok gyakorlatával. A korábban is jelentős juhtenyésztés a gyapjú iránti igény növekedésének hatására rendkívüli fejlődésen ment át. 1707-hez képest ötven év alatt a juhok száma tízszeresére nőtt. Az 1760-as évek végétől fokozatosan bővült a merinói juhok száma. A sokféle hasznosítást biztosító juhászat olyan mérvű lett, hogy a magisztrátus különféle korlá-