A mai Bács-Kiskun megye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején (Kecskemét, 1988)

DOKUMENTUMOK

hetvenkedése tetette velem, amit tettem. Ez nyilvános kihivás a párbajra, s ha én hátrálok, vagy is ki nem lépek, minden ember leköphetett volna, és leköpött volna s diadalmaskodott volna bizonyosan Nagy Károly, pedig ezt sohasem fogja velem tenni nem csak olyan ember, kinek a vezeték neve Nagy, hanem még ollyan sem, a kinek a nagy epithetona! — Soha magam iránt mellőzhetlenebb kötelességem nem volt, mint ezen nyilatkozata után őt provocálnom, s ezt megtettem Jókai és Pálfi által. Ők elmentek hozzá, s kihitták, de ő semmi szin alatt el nem fogadta a párbajt, s miután secundánsaim

3 elhagyták őt, rohant Perczelhez, s föladott bennünket. Perczel kinevette őt... épen azután találkoztam vele, hogy Nagy Károly eltávozott tőle s kaczagva beszélte el a megtörtént jelenést. Ekkor irtam azon néhány sornyi kis nyilatkozatot, melly a Pesti Hírlapban,

4 s egyéb lapokban megjelent, mellyben előadom, hogy Nagy Károly 5 gyáván hátrált. Másnap azon hir terjedt, hogy már kész elfogadni a párbajt, s én — túlságos lovagiasságból — azonnal küldtem secundansaimat az övéhez, Szeleshez ki a kihívott nevében kijelenté, hogy ez kész vini karddal, mibe secundansaim nem egyeztek bele, ajánlván a párbaj szabályaival megegyezőleg a pisztolyt, mint erősebb fegyvert. Én nem akartam puszta parádét, puszta kardpengetést, vagy legfölebb néhány karczolást, én koczkára akartam tenni életemet azon remény fejében, hogy lelövöm azt a silány fattyút, ki vakmerő volt ollyan veszett kutya módon nekem rohanni... de, aki néhány nap előtt azon hetvenkedő phrasissal ijesztett a közönség előtt, nyomorúságosan visszahökkent a pisztoly előtt. És ennyiből áll az egész affaire. Én eleget tettem magam iránti kötelességemnek, ő pedig szép mellékneveit a gyávával szaporította. Hogy föl nem pofoztam, annak köszönheti, mert nem akarom tenyeremet bemocskolni piszkos pofájával... a mit mások tesznek vele, ahhoz semmi közöm, én 3) Párbajsegéd 4) Petőfi a választások után keserű nyilatkozatban számolt be a lapokban a példátlan választási visszaélésekről. Alátámasztotta a költő közléseit Bankos Károly is, Petőfi fő támogatója és barátja. 176 aláírással ellátott petíciót intéztek a minisztériumhoz (ennek fogalmazványa megtalálható: B-KML. XV. 11/67—4.). A kunszentmiklósi és lacházi választók kijelentették: „a június 15-én tartott szabadszállási kerületbeni országgyűlési követválasztást nem ismerjük el törvényesnek, miután számtalan törvénytelen lépés követtetett el", s ezzel „legszebb jogunk ... tapodtatott meg". Nagy Károly is megírta a maga válaszát, valóságos tollharcba kezdtek a Pesti Hírlap hasábjain, ami személyes sértegetésekké fajult. Nagy Károly „A Pegasus farkába ... fölkapaszkodott"-nak „hígvelejű"-nek, „pusztai betyár"-nak nevezte Petőfit. Ezekre válaszul a költő részéről már csak a párbajra való kihívás következhetett. Petőfi követválasztási küzdelmeiről többen írtak már: Csizmadia Andor: Petőfi választása Szabadszálláson. (— A magyar választási rendszer 1848/49-ben Bp. 1963. 120—127 p.) Mezősi Károly: Petőfi megbuktatása Szabadszálláson (= Közelebb Petőfihez. Bp. 1972. 344—356. p.) Bankos Károly 1897-ben leányához irt levelében leírja hogyan buktatták meg Petőfit Szabadszálláson (B-KML. XV. 11J67—6. sz. irat). 5) Petőfi bukásának ismertetésével kapcsolatosan nem lehet említés nélkül hagyni, hogy a vele szemben győzedelmeskedő Nagy Károly nem a jobboldalt erősítette, hanem az alig három tucat főt számláló radikális képviselőcsoporthoz tartozott, a szabadságharc mellett mindvégig következetesen kitartott, és a nemzetgyűlést még annak végóráiban sem hagyta oda.