Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)
Előszó - Szabó Sándor: Kiskunfélegyháza 1944—1945-ben
194-5. január 29. A polgármester jelentése a Nemzeti Bizottságnak dr. Molnár Erik népjóléti miniszternek Budapest megsegítését elrendelő szóbeli utasításáról. Jelentés Kiskunfélegyháza m. város Nemzeti Bizottságának Jelentem, hogy 1945. évi január hó 28-án délután 1 órakor megjelent a városházán Dr. Molnár Erik népjóléti miniszter úr, ki a 10 103/1945. K. M. sz. I rendelkezést adta át. Budapest székesfőváros megsanyargatott lakossága ruha és élelem nélkül a legnagyobb nélkülözések között él. A főváros lakosságának ellátása érdekében minden lehetőt el kell követni. Budapest lakosságának megsegítése elsőrendű közérdek, mely mindent megelőz. El kell követni mindent, még a város lakosságának ellátása terhére is, hogy a budapesti nyomorgókat megsegítsük. A városnak tehát vásárolni kell elsősorban lisztet. A búza- és rozslisztet vegyesen fel kell dolgoztatni és mint kenyeret kell felszállítani. Ha ez nem volna lehetséges, akkor csak lisztet kell szállítani. Gabona csak végszükség esetén szállítható. A város szállítási kötelezettsége heti 5 vagon. Szállítandó: bab, borsó, köles, hízottsertés, élő vagy hasított állapotban, zsír, olaj, vágómarha, juh, baromfi és tojás. Zöldségfélék: káposzta, hagyma, sárgarépa, burgonya és paprika. A szállítást még a héten meg kell kezdeni. Az első vagont már szerdán és ha közben egy vagon áru van, azt azonnal útba kell indítani Budapest polgármestere címére. Az áru, ha a városnak pénzkészlete van, készpénzért, maximális áron vásárolható fel. Az áruért Budapest polgármestere fizet, ha nem, akkor annak kif'zetéséért a kormány felelősséget vállal. Ha a kormány az árakat emelné, akkor a maximális áron felvásárolt élelmiszerek árának felemelése folytán mutatkozó árkülönbözet a termelőt, illetve az eladót illeti. A főváros lakosságát minden körülmények között el kell látni, amelyet intézmém'esen kell biztosítani. Fel kell hívni a város lakosságát az önkéntes adakozásra — a Nemzeti Segély akció bekapcsolásával. Az orosz parancsnokságok utasítást kaptak, hogy a városok munkáját támogatni kell. A vasútvonalak rendelkezésre állanak. A feladott árut Budapestre szállítják. A szállítmányt ne csak orosz, hanem a polgári hatóság képviselője is kísérje a megérkezésig. Ha bármilyen akadály merülne fel, azt el kell hárítani. Ilyen esetben Belov tábornokkal kell kapcsolatot teremteni, aki Szolnokon tartózkodik. Az egész akciót Pest megye főispánja, Márkus Ferenc irányítja. A siker érdekében a város vezetőségének — a Nemzeti Bizottság és a Nemzeti Segély bevonásával — a helybeli kereskedők útján mindent elkeli követnie s minden rendelkezésre álló eszközt igénybe kell vennie. A város vezetősége elvárja, hogy az érdekeltek mindent megtesznek a főváros lakosságának ellátása érdekében. 3 1 így kezdődött 481