Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

nak, valamint a fenti bérekből az Oti kereseti adó járulékot paritásos alapon — 50—50% — fizetik meg. Amennyiben kormányrendelet másképpen döntene úgy annak értelmében kell eljárni. Jegyzőkönyv felolvastatott, helybenhagyólag aláíratott. K. m. f. t, Fejős Béla Bánó Mihály Farkas Ferenc Benkő József Mihályi Sándor Sztóth Teréz j egyzőköny vvezető Egyoldalas, írógéppel írt eredeti tisztázat, tintával írt aláírásokkal és a Magyar Államrendőrség Kecskeméti Főkapitánya bélyegzővel hitelesítve. — BKML Államrendőrség Kecskeméti Főkapitánysága iratai 1945 — 475. 193. a. Dusnok, 1945. június 5. A Pestmegyei Földbirtokrendező Tanács Kecskeméti Tárgyaló Tanácsának jegyzökönyve a hajósi szövetkezet megalakulásával kapcsolatos problémákról. Felvétetett Dusnokon, 1945. évi június hó 5. napján a Pestmegyei Föld­birtokrendező Tanács Kecskeméti Tárgyaló Tanácsa rendes üléséről. Jelen vannak : Dr. Végh Sándor elnök, Kerekes Ferenc gazdasági szakértő, Fekete Sándor, Kovács Pál, Sztankov László, Virágh Imre tanácstagok Füle Pál mérnök. Megjelent a Tanács előtt Hajós községi földigénylő bizottság képviseleté­ben Szili János elnök, Szalontai Antal, Kovács József, Bata Vince, Bajusz Pál, Tóbiás János, Molnár József, K. Tóth Lajos tagok. Tanács elnöke kérdésére hajósi kiküldöttek előadják, hogy a község lakos­sága 4439. Ebből 531 a magyar család, míg a többi sváb. A bizottság elnöke magával hozta Hild, Érsekhalma és Szentgyörgypuszták majorjára vonatkozó élő és holt gazdasági felszerelésekről szóló továbbá Hild gaz­dasági felszerelését képező holt leltári tárgyakról szóló kimutatását és előadta, hogy fenti írt három major gazdasági cselédjei az igavonó állatok kevés számára tekintettel a szövetkezeti gazdálkodást tartották egyedül kivezethetőnek és aszerint történtek az eddigi összes munkálatok. Becsatolja a szövetkezet megalakulását tartalmazó és Érsekhalmán április 20-án kelt jegyzőkönyvet, — Tanács elnöke kérdésére előadta, hogy a fentírt három kimutatásban sze­replő élő és holt gazdasági felszerelések rendeltetése és ellenőrzéséről történt gondos­kodás. Az élő és holt gazdasági felszereléseket még nem osztották ki. A közeli napok­ban akarják azt kiosztani az igényjogosultak között. A szövetkezet megalakulására vonatkozó alapszabály tervezetet még nem készítették el, de ténylegesen szövetkezeti alapon munkálkodnak. Tanács elnöke felhívta a szövetkezet jelentőségére a jelenlevők figyelmét ós utasította, hogy a szövetkezet alapszabályzat tervezetet lehetőleg rövid időn Kerekes György Varga Imre Kapp Béla

Next

/
Thumbnails
Contents