Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

A járási főjegyzők minden hónapra vonatkozólag a pénztárvizsgálati jegj T­zőkönyveket gyűjtsék össze és ide küldjék fel minden hónap 10. napjáig. 3. A járási főjegyzők külfoglalkozásukról a felettes hatóságokat nem tájé­koztatják. A járási főjegyzők külfoglalkozásukról havonként kimutatás formájában tartoznak beszámolni, úgy a vármegye alispánjának, mint főispánjának. Alispánhoz kimutatás két példányban, főispánhoz pedig egy példányban minden hó 10-ik nap­jáig ugyancsak felterjesztendő. C) A vármegyei Gazdasági Felügyelőség kiküldöttje panaszolta, hogy 1. A községektől a kiadott rendeletekre vonatkozó jelentéseket hiányosan, vagy egyáltalán nem kapja meg. Ez a munka menetét megbénítja, illetve késedelteti, ezt meg kell szüntetni. 2. A kiküldött alkalmazottakat letartóztatják és állandóan igazoltatják. A Földmívelésügyi tárca keretébe tartozó alkalmazottak is igazoló eljárás alá esnek, tehát korábbi működésükkel kapcsolatos panaszokat az igazolási eljárás során kell előterjeszteni és a felelősségrevonás az igazolási eljárás során'kell velük szemben alkalmazni. 3. A helyi községi Termelési Bizottságokban sok esetben nem szakemberek működnek, ami igen megnehezíti a munka ütemes voltát. Ennek lehetőleg meg kell szűnni, illetve a Termelési Bizottságba a pártok szakembereit kell beállítani. D) A tiszti főorvos bejelentette, hogy 1. Igen sok járási és városi tisztiorvos, továbbá községi (városi) helyhatósági orvos állomáshelyéről eltávozott. A helyi Nemzeti Bizottságok ezeknek helyére hatósági és helyhatósági teendők ellátásában gyakorlattal nem rendelkező orvosokat helyettesítettek, akik hatósági és helyhatósági teendőket nem tudják megfelelően ellátni. Előfordult olyan eset, hogy csak a halotti bizonyítványból volt megállapítható az, hogy a halál oka typhus volt. Ekkor kezdték megtenni a typhus terjedésével kapcsolatos óvóintézkedéseket. Természetesen az ilyen esetek után a ragály nő és sajnos meg kell állapítani, egészen nagy arányban. Ezen a téren a szaktudás nem nél­külözhető, mert annak hiánya komoly baj forrása lehet. 2. A kiküldött kérdőívek vagy hiányosan kerülnek beküldésre vagy egyál­talán be sem küldetnek a tisztiorvosi hivatalba és így nem lehet arányszámot vonni a ragály terjedéséről. A gyakorlott szaktudású orvosok e téren nem mellőzhetők a hivatalokból. Ne a helyi hatóságok intézkedjenek e téren, mert a nép és azon keresztül az ország lakosságának egészségéről van szó. E) Törvényhatósági főállator vos hangoztatja a jelenlegi nagy járványokat, főleg 1. Lovaknál a gyakori takonykór, amely emberre is átterjedhet, továbbá ma igen gyakori járvány. 2. A rühességet, amely az emberre is igen veszedelmes. A vármegye területét illetően ez az utóbbi járványos betegség majdnem 85%-ban van elterjedve. Nem csökkenő, hanem emelkedő irányzatot mutat. A nagy ragály terjedését gyógyszerhiány is okozza ugyan. Jelenleg az Arzola budapesti cég kiadott egy Tanaton nevű gyógyszerké­szítményt, melynek használata mellett gyógykezeléssel a gazdák is foglalkozhatnak. Azért megemlítendő ez, mert az említett betegség leküzdése igen fontos nemzetgaz­dasági érdek.

Next

/
Thumbnails
Contents