Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

és általuk, illetve tőlük olyan filmanyaghoz jusson, amelyre átalakulásunk óta a kul­túra színvonalának emelése szempontjából szükségünk van. Dr. Nagy László: csak abban az esetben vagyok hajlandó az igényléshez hozzájárulni, ha a munkáspártok társként magukhoz vesznek 1 — 1 pártot. Tekin­tettel arra, hogy a Nemzeti Paraszt Párt megkaphatja a környéki mozikat, csak két párt marad mozi nélkül. Tehát a fenti módon megoldható lenne a társulás. Reiszmann Andor: a KisgazdaPárt részéről bejelentem, hogy mozi igé­nyünkről lemondunk, csupán azt kérjük, hogy a Nemzeti Bizottság pártolja aziránti kérelmünket, hogy a városi mozit, amikor pl. lejön egy pártvezérünk, külön díjazás nélkül megkaphassuk. Dr. Nagy László: miután a Kisgazda Párt a moziigényét nem tartja fenn, én sem kívánom a munkáspártok mozi igénylésének eldöntését szavazásra bocsátani, de álláspontomat fenntartom. Kovács Jenő: tehát az Otthon mozit a Szociáldemokrata Párt, az Árpád mozit pedig a Kommunista Párt igényelheti, illetve megkaphatja. A Nemzeti Bizottság a javaslatokhoz hozzájárul. 215/1945. sz. Megyei Földbirtokrendező Tanács és Földigénylő Bizottság tagjai részére azonnali fizetés folyósítása, Kovács Jenő: mivel ebben a kérdésben a Nemzeti Bizottság már a kérelem értelmében döntött, a kérdésben felelseges újból foglalkozni. 216/1945. Bánó Mihály: a Nemzeti Bizottsági tagok fizetése tárgyában el­terjeszti, hogy a bizottsági tagok úgy döntöttek, hogy vagy nem veszik fel a fizeté­süket, vagy pedig a sebesült magyar hadifoglyok segélyezésére ajánlják fel. Azonban kéri a Nemzeti Bizottság a polgármester urat, hogv a gyors- és gépíró fizetését utalja ki. 217/1945. sz. Bánó Mihály: A Függetlenségi Front küzdelmének megvaló­sításában a pártok nem veszik ki eléggé a részüket. Kérjük a Nemzeti Bizottsági tagokat, hogy pártjaik keretén belül buzdítsanak minden párttagot a Függetlenségi Front munkájában és ezen keresztül az ország felépítésében való részvételre. Ne legyenek lógós párttagok. Ne számítson előttük csupán az, hogy a jaárt tagja vagyok, hanem igenis az, hogy mennyi munkát végzek el a haza újjáépítése érdekében. És most újra felhívom a pártok figyelmét a május l.-i ünnepélyen való részvételre. Je­lenjenek meg a pártok kivétel nélkül a munkásünnepen és ünnepeljenek teljes szívvel és lélekkel a munkáspártokkal együtt. Dr, Nagy László: nagyon fájdalmasan érint bennünket, hogy mi nem küld­hetünk az ünnepélyre szónokot, de megértem Bánó Mihály tagtársunkat, hogy a mun­káspártok akarják ezt az ünnepet megrendezni. ígérjük, hogy a nagy nap sikerét jelenlétünkkel is támogatni fogjuk. 218/1945. sz. Bánó Mihály: kérem a bizottsági tag urakat, hogy járuljanak hozzá ahhoz az indítványomhoz, hogy vegyünk el a civil egyénektől 4—5 kerékpárt, természetesen kölcsönképpen az orvosok munkájának támogatására, ( :Kölcsöndíj, Becsérték:) A Nemzeti Bizottság az indítványt elfogadja. 219/1945. sz. Szabó Gyula: Lányi Sámuel tanító kórelme tárgyában előadja, hogy Lányi tanító Olajosné állására csak akkor helyezhető ki véglegesen, ha Olajosné igazolása az igazoló bizottságnál nem jár eredménnyel. Olajosné ugyanis rendszeresí­tett álláson van és így állása nem foglalható el mindaddig, míg attól hivatalosan meg nem fosztják. Annak azonban semmi akadálya sincs, hogy Lányi tanító az állást ideiglenesen el ne foglalja és ott ne működjók, még Olajosné ügye elintézést nem nyer.

Next

/
Thumbnails
Contents