Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)
155. b. Tass, 1945. március 25. A Magyar Kommunista Párt jegyzőkönyve a földreform ismertetéséről tartott népgyűlésről. JEGYZŐKÖNYV Felvétetett Tasson 1945 március hó 25.-én a Kommunista Párt által tartott nagy népgyüléséről. Tárgy: A földreform ismertetése. Jelen vannak: A község és pártok vezetősége és a község lakossága. Elnök: Gulácsi Sándor üdvözli a megjelenteket az ülést megnyitja és átadja a szót Wohl Bélának a Tass-i Kommunista Párt titkárának. Wohl Béla: Üdvözli a megjelenteket és ismerteti a földreform javaslatot. Eljött az az idő, hogy a parasztság minden kívánságát megvalósíthatjuk. A magyar nép legrégibb álma a földreform. Most nem ígéretekkel hanem tettekel visszük véghez a földreform javaslatot. A reakció még mindig működik. Ezt láthatjuk a fogatok kirendelésénél. Kirendelik munkára, melyet megtagadnak. Nekünk dolgozni kell, mert ha nem dolgozunk nem lesz kenyerünk. Ne húzódjunk a munkától. Iga van bőségesen. Budapest élelmezése. Amíg mi itt mindannyian fehér kenyeret eszünk, addig Budapesten már nyolc éves kora után senki sem eszik kenyeret. Segítenünk kell, hogy azoknak is jusson, akiknek nincs. Önellátás. Mindenki létesítsen kis kertet. Az emberek félnek attól, ha kimennek munkára az orosz elviszi a lovat. Ezt az istállóból is elviszik. Most még beszélnünk kell a fasizmusról. Lappang közöttünk, de ezt ki fogjuk irtani, ezt a fekélyt. Az fasiszta akit a község kirendel munkára és nem megy el. Föl kell, hogy hívjam a figyelmüket, hogy a népbíróság megkezdte munkáját. Ez azért van, hogy a jóhiszemű népet megmentsük a fekélytől. Meg fog történni az igazoltatás. Nálunk nem lehet azt mondani, hogy én nem dolgozom. Rengeteg lopásról jött jelentés. Oda küldik a házakhoz az oroszt és elhozatják a lovat. Az összefogás helyett kirabolják egymást. Ezek fogják érte vállalni a felelősséget. Toborzás. A németek erőszakkal vitték el az ifjúságot. Meg kell mutatni, hogy önként is tudunk menni, ha a rni jövőnk érdekében kell harcolni és nem pedig más hazájának érdekében. Kisipar. A magyar Kommunista Párt célkitűzése az, hogy a kisiparost és a kiskereskedőt felemelje. Tildy Zoltán a Kisgazdapárt egyik vezetője javasolja, hogy 000—800 négyszögöles területeket osszunk a házhelyekkel. Magyar intelligencia. Tanulnunk kell. Mindenkinek meg van a joga, hogy mellénk álljon. Mutassák meg, hogy segíteni akarnak. A Kommunista Párt megerősödése. Sokan azt mondják, hogy a pártunk megerősödését az oroszok bejövetele segítette elő. Nézzük meg Olaszországot, Bulgáriát, Jugoszláviát. Mindenhol a kommunisták vezetnek. Az az öntudatos ember aki dolgozik az n eg is él.