Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)
Kiskunhalas, 1945. március 16. A Nemzeti Bizottság ülésének jegyzőkönyve az állandó elnök megválasztásáról, a városi főügyész, a rendőrség új vezetőjének megbízatásáról, a föld igénylő Bizottság megalakításáról és dr. Gyenes István alispán megbízatásáról. J egyzőköny v. Felvéve a Nemzeti Bizottság rendkívüli üléséről 1945. máre. 16.-án d; u. 4 órakor a polgármesteri szobában. Jelen voltak: dr. Borbás Imre, Babanyec Dezső, Csányi János, Németh Ferenc, Bedő Károly, Bús Péter, Kannás Lajos, dr. Monszpart László, Gondán Imre, Bundzsák István, Bor Benő, Fazekas István, Dobó István. Bundzsák István soros elnök üdvözli a megjelenteket és megnyitja az ülést. Csányi János: Tisztelettel indítványozza, hogy a Nemzeti Bizottság az eddigi gyakorlattól eltérően válasszon egy állandó elnököt, mégpedig legyen az Bundzsák István. Határozat: A Nemzeti Bizottság állandó elnöke, Bundzsák István. Csányi János : Miután dr. Borbás Imre a rendőrség vezetője már több ízben kérte felmentését, most tisztelettel indítványozom, hogy legj^en a rendőrség vezetője dr. Halász Károly és helyettese Engelmann Sándor. Határozat: Folyó év április hó elsején dr. Halász Károly átveszi a rendőrség vezetését és helyettese Engelmann Sándor. A Nemzeti Bizottság felkérésére személyesen megjelent dr. Halász Károly kijelenti, hogy köszöni az iránta megnyilvánuló bizalmat és ígéri, hogy teljes pártatlansággal igyekezni fog, hogy szülővárosa csendjét, rendjét és nyugalmát teljes igyekezetével megőrizze és óvja. Dobó István: Az eredetiben felmutatott ügyvédi irat tanúsága szerint Dr. Nagypál Ferenc városi főügyész, dacára az ideiglenes nemzeti kormány rendelkezéseinek f. é. márc. 12.-én kiállított egy olyan ügyvédi iratot, mely a magyar fasiszta cinkos kormánj^ok — immár érvénytelen — rendelkezése szerint a zsidóellenes záradékkal van ellátva. Ezért mondja ki a Nemzeti Bizottság, hogy dr. Nagypál Ferencet a városi főügyészi állásra alkalmatlannak tartja, őt az igazoló bizottság elé utalja és helyére városi főügyésznek dr. Borbás Imrét ajánlja. Határozat: A Nemzeti Bizottság azonnali hatállyal elmozdítja főügyészi állásából dr. Nagypál Ferencet s a városi főügyész állást dr. Borbás Imrével tölti be. Csányi János: A magyar nemzet és városunk súlyos hat hónapot élt át. Magunkat becsüljük meg, ha megbecsüljük azokat a polgártársainkat és elvtársainkat, kik az első pillanattól kezdve ott voltak a gáton dr. Borbás Imre, mint a rendőrség vezetője és szervezője az első pillanattól kezdve, hat hónapon át teljesített szolgálatot önzetlenül és áldozatot nem ismerve, sokszor éjjel nappal, ezért most midőn dr. Borbás Imre a rendőrség vezetői állásából távozik — tisztelettel indítványozom, hogy ezen kétségtelen érdeme jegyzőkönyvbe foglaltassék. A Nemzeti Bizottság egyhangúlag így határoz. Csányi János : Tisztelettel indítványozom, hogy a Nemzeti Bizottság alakítson egy földigénylő Bizottságot, melynek irodája lenne a szakszervezetek székházában és összegyűjtené és lajstromozná mindazokat, kiknek a kormányrendeletek értelmében földigénylésre joguk van. 17 Így 'kezdődön 257