Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)
ból: Király Lajos, VI. csoportból: dr. Gonczlik Kálmán ós hivatalból Esser Kálmán gazd. felügyelő. A közgyűlés határozatilag kimondja, hogy elnök jelen jegyzőkönyv felterjesztése kapcsán tegyen jelentést a város vezetőségének és hívja fel, hogy tekintettel arra, hogy a termelési bizottságnak igen széles munkakört kell ellátnia, és az egy munkaerőt, teljesen igénybe vesz, állítson be egy fizetéses tisztviselőt aki a termelési bizottság irodai munkáját ellátja, s határozatilag kimondja:, hogy jelen közgyűlés erre a tisztségre Farkas Jánost javasolja és ennek alkalmazását kéri a várostól. Dr. Kemény Györgyné indítványozta, hogy ezen tisztviselő mellé egy gépírónőre is van szükség és a város ezt is bocsássa a termelési bizottság rendelkezésére, valamint jelöljön ki irodahelyiséget is. A közgyűlés dr. Kemény Györgyné indítványát elfogadta. 4. A katonai felmentések ügyében Esser Kálmán gazdasági felügyelő ismerteti a F. M. rendeletét, mely szerint a nélkülözhetetlen mezőgazdasági munkásokat vagy gazdákat mentesíti a katonai behívás alól. A felmentendő személyek javaslatbahozatalát a városi hatóság a mezőgazdasági bizottságra ruházta. A közgyűlés határozatilag kimondja, hogy javaslat hiányában a felmentési ügyekkel a jelen alkalommal nem foglalkozhat és felhívja Esser Kálmánt, hogy állítsa össze a felmentendők névjegyzékét és terjessze azokat a termelési bizottság elé, mert a termelés érdekében történik a felmentés és azzal jobb, ha a termelési szűkebbkörű bizottság foglalkozik, mintha a mezőgazdasági bizottság tárgyalná azt, 5. Elnök előadja, hogy a fővárosból állandóan nagyobb csoportok lepik el a város piacát élelmiszer vásárlás céljából. Ezt igen károsnak látja a mezőgazdaságra, mert egyesek a magas áraktól elvakítva még a tenyészbaromfi állományukat is eladják és ez veszélyezteti a jövő baromfitenyésztést, holott arra a nagy állatok vágási tilalma miatt nagyobb fokban lesz szükség. Ugyanígy áll a helyzet a burgonyával, melyből jövőre mennél többet kellene termelni és félő, hogy még a vetőmag is elkerül a városból és ez jövőre nagy nyomort okozhat. Javasolja, hogy hívja fel a közgyűlés a város vezetőségét, hogy figyeltesse a piacot és a gazdákat plakáton figyelmeztesse ténykedésük súlyos következményeire. A közgyűlés elnök indítványát elfogadja és felkéri a várost ily értelemben leendő intézkedésre. 6. A közgyűlés tagok indítványára a következőkben hozott határozatokat : a) Hívja fel az elnök a város vezetőségét, hogy a vörös hadsereg által kibocsájtott pénz elfogadására a piacon kényszerítő eszközt, esetleg áruelkobzást alkalmazzon. b) A termelési bizottság szervezzen egy küldöttséget a város katonai parancsnokságához és orosz nyelvű beadványban is kérje hogy a termelés érdekében juttasson a gazdák részére traktor-üzemanyagot. Kérje a parancsnokság intézkedését, hogy tiltsa meg a meszesi úti fatelepen lévő, mintegy 50 db marha legeltetését a szántóföldeken, mert a jószág a búzavetéseket kigázolja és a föld tavaszi megművelését, bevetését lehetetlenné teszi. Kérje fel a küldöttség a parancsnokságot, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkák idejére a robotmunkát a lehetőségig csökkentse és ezt javasolja, hogy a fogatos erő jobb kihasználásával érje el. c) Felhívja a közgyűlés a városi hatóságot, hogy a tavaszi állatszemlét okvetlenül tartassa meg, nehogy a járványos állatbetegség elterjedjen. d) Felhívja a közgyűlés a város vezetőségét, hogy a fogatos erő elosztását a