Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

kus pártokra. Tudom, hogy ezeknek a demokratikus blokkba tömörült pártoknak helyzete nagyon súlyos, különösen akkor, amikor én felelős helyről kijelentem azt, hogy az építőmunkában hatásosan számítok az ő munkájukra és segítségükre. Azonban ezeknek a pártoknak a segítségei csak akkor és csak abban az esetben lehetnek tökéletesek, csak akkor adhatnak tökéletes munkát, ha ők maguk is pártjukon belül, saját pártjukban a demokrácia szellemét mindenkor végre fogják hajtani. Nem akarjuk, de nem is tűrjük, hogy még egyszer bekövetkezzenek az. 1918—1919-es időszakok, amikor mindenki igyekezett a baloldali pártokban elhelyezkedést találni, csak azért, mert tudják azt, hogy ezek a pártok azok, amelyek nekik menedéket tudnak biztosítani. Tudjuk azt, hogy az elmúlt rezsim és Szálasi szökevényei meg fogják próbálni és igyekezni fognak a munkásság jóhiszeműségének, a munkásság felültetettségének alapelvével ezekben a baloldali pártokban elhelyezkedni. Itt kell azután a pártoknak éber szemmel vigyázni és figyelni arra, hogy egyenesen lehetetlenné tegyék, bármennyire szükséges az illető munkássága, hogy ezekben a pártokban el tudjanak helyezkedni, ezeket azonnal ki kell söprüzni, munkásságukat lehetetlenné tenni. Ha a pártok erre az álláspontra fognak helyezkedni és kell, hogy erre az álláspontra helyezkedjenek, akkor meg fogják érteni: Nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos! Ez lenne a politikai része, mely a pártokra vonatkozik, s ha ezzel a pártok készen vannak, akkor hazánk felépítését a romokból már sokkal könnyebb lesz, mert olyan dolgozók és munkások fognak hozzá a pártokon keresztül az ország újjáépítéséhez, akik telítve vannak ambícióval, s akiknek alkotásai után végre be fog következni hazánk egyik legnagyobb fiának mondása: Magyarország nem volt, hanem lesz ! Ezt üzenem a demokratikus blokkban tömörülő Kecskemét város lakosságának, de üzenem azoknak is, akik egyik párthoz sem tartoznak, hogy mindenkitől elvárom azt a munkát, sőt a mai körülmények között fokozottabb mértékben mint valaha. Ugyancsak innen üzenem mind a városi, mind a megyei tisztviselőknek, hogy a mult szelleme letűnt, az soha többé nem fog feltámadni. Nemcsak a munkásságtól és polgárságtól várjuk szerencsétlen hazánk romokból való felépítését, hanem ők is vegyék ki részüket ott, ahová őket a sors állította. Nem tűröm azt, hogy ez a tisztviselő réteg, amely mindegyik eddigi rezsinmek uszály hordozó ja volt, ezt a súlyos jelzőt továbbra is viselje, hanem érste meg egyszer végre, hogy nem a nép van értük, hanem ők a népért. Tisztviselőknek is megadatott az a jog, hogy szervezkedjenek, lehetőségük van arra, hogy gazdasági ügyeiket szakszervezetekben előkészítsék. Nem tűröm azonban azt, hogy bármelyik pártba tartozó tisztviselő, városi vagy megyei tisztviselő, vagy bármelyik intézmény tisztviselője azokon a falakon belül, ahol ő van és munkáját végzi, pártpolitikát folytasson, vagy bármilyen véleményt nyilvánítson. Ha úgy érzi valaki, hogy nem tud, vagy nem akar ezeknek a követelményeknek megfelelni, s ezzel velem együtt működni, vonja le a konzekvenciát, mert bármennyire nehezemre esnék is, kénytelen lennék ezt én vele levonatni, ha ezt nem tudja, vonja ki magát a pártmunkából, mert bármennyire nehezemre esnék is kénytelen lennék én letartóztatni. Beszédem első felében említettem, hogy vannak szövetségeseink. Azonban a tapasztalat, tisztelt közgyűlés, mégis csak azt bizonyítja, hogy egyedül vagyunk, sőt nagyon egyedül vagyunk. Hiába kiáltjuk a világnak, hogy élni akarunk, senki sem hallja meg, senki sem akar vagy tud rajtunk segíteni. Csak arra az álláspontra helyezkedhetünk, segíts magadon, az Isten is megsegít. Ezt a gondolatot kell az ország népének megérteni, ezzel a gondolattal kell ébrednünk és lefeküdnünk, ezt a gondolatot kell belevésni mindnyájunk agyába, ezzel a gondolattal kell hozzáfognunk az építőmunkához, s eredményes is lesz az építő munka, ha ezzel a szent el-