Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)
A jelentés kihagyott első részében ismertetik a kiürítés által előidézett károkat. Ezek szerint a Mintagyümölcsös élő és holt felszerelésének nagy részét, a hivatal berendezésének egy részét (írógépeit), a fontosabb iratokat részben és a 600 000 P-t kitevő pénzkészletet részben Kaposvárra, részben Szombathelyre és részben Budapestre szállították el október 24-e után. Az épület maga sértetlen maradt, a berendezés, könyvtár és irattár sem szenvedett lényeges kárt. A helyiségeket november 20-a után hozták rendbe. 63. Baja, 1944. december 22. A polgármester hirdetménye a városi kórház szükségleteiről. Hirdetmény. Ismételt esetben kénytelen voltam a szovjet parancsnokság utasítására a város közönségének áldozatkészségét igénybevenni és nyugodtan mondhatom, hogy sokak részéről megható megértéssel találkozott kérőszavam. Most saját magunk és segítségreszoruló elesett betegeink nevében emelem fel kérőszavamat A városi közkórházat, 62 éves büszkeségünket és dédelgetett kincsünket lefoglalták, s így saját betegeink szenvednek szükséget. Múlhatatlanul szükségünk van 80 ágyhoz matracra, párnára, takaróra vagy paplanra, valamint 80 kanálra, késre, villára és 50 lámpára, hog3^ a közkórház egy részét a szeretetházban berendezhessük. Kérem a város megértő közönségét, hogy a fentemlített felszerelési tárgyakat kölcsönképen ajánlja fel és közvetlenül a városi szeretetházba juttassa el, ahol elismervény ellenében azokat átveszik. — Ugyancsak szükségünk van a régi helyén maradt visszatartott személyzet egy részének pótlására is, éspedig 4 férfi bet eg hordóra és 4 férfi, valamint 8 női ápolóra, azonkívül 10 takarítónőre és 10 mosónőre, akik természetesen az eddig szokásos fizetéssel nyernek alkalmazást. Említettek jelentkezése ugyancsak a szeretetházban történik. — Saját közkórházunk érdekében fordulok kérőszavammal a város közönségéhez, remélem meghallgatásra találok. Baja, 1944. december hó 22-én. Dr. Takács Endre A város vezetője. Féloldalas, írógéppel írt fogalmazvány másolata, dr. Takáts Endre tintával írt aláírásával. — BKML Baja polgm. 1944 — 33/69. 64. Újkécske, 1944. december 22. A község elöljáróságának határozata az olajütő malom ideiglenes használatra való igénybevételéről. Határozat. Űjkécske község elöljárósága Saffel János újkécskei lakos tulajdonát képező olaj ütő malmát ideiglenes használatra igénybeveszi. — A malom vezetésével az elöljáróság Hajdú Béla újkécskei lakos, közeli, bizottsági tagot bízza meg és utasítsa, hogy az olajütő malmot mielőbb helyezze üzemképes állapotba. —