Dokumentumok Kecskemét történetéből 1. 1944. október 31 – 1945. május 8. (Kecskemét, 1975)

Válogatott dokumentumok 1944. október 31—1945. május 8.

A FÖLDBIRTOKRENDEZŐ TANÁCS ÜLÉSÉN KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV A VÁSÁRHELYI ALTÁBORNAGY ÁLTAL BETERJESZTETT BIRTOKIGÉNYRÖL Készült Kecskeméten 1945. április hó 27. napján a Pest megyei Földbirtok­rendező Tanács ülésén. Jelen voltak: dr. Végh Sándor járásbíró, Pásztor István elnök, Kerekes Ferenc gazdasági szakértő, Szabó Jenő földmérnök, dr. Tóth Balázs telepítési s. titkár, Sztrankov László, Kovács Pál és Fekete Sándor tanácstagok. Tanács ülésén Végh bírót telefonhoz hívták a helybeli Községi Földigénylő Bizottságtól és Kovács Lajos I. o. adótiszt arra vonatkozólag kérte ki a Tanács elvi jelentőségű határozatát, hogy a Kecskeméti Községi Földigénylő Bizottság előtt Vásárhelyi altábornagy, h. honvédelmi miniszter képviseletében megjelent egy magas rangú katonatiszt, akinek a rangját Kovács Lajos nem tudta bemondani telefonba és azt adta elő, hogy Vásárhelyi altábornagynak köztudomásszerű rend­kívüli érdemei vannak a Németország elleni harcokban és ezért a Rendelet alapján 25 holdnyi ingatlan részére való juttatását kérte. Földigénylő Bizottság azt a felvilágosítást adta neki, hogy csak a R. 35 §-ban írt­igény jogosultak részére juttatható föld, akik az új Nemzeti Hadseregben Német­ország elleni harcokban érdemeket szereztek. Kérte a Megyei Tanácsnak véleményét, hogy hivatásos katonatiszt részére igényelhető-e föld 25 hold terjedelmig. Megyei Tanács egyhangúlag meghozta a következő elvi határozatát: Megyei Tanács véleménye szerint csak a R. 35 §-ban írt igényjogosultak juttat­hatók 25 hold föld erejéig földhöz az esetben, ha az új Nemzeti Hadseregben Németország elleni harcokban érdemeket szereztek. Akiknek azonban más foglal­kozásuk van, mint pl. jelenleg Vásárhelyi altábornagynak azokat az új demokra­tikus Magyarország másféleképpen és módon fogja jutalmazni, de nem földjutta­tással, mivel azok foglalkozása nem földmívelés volt. Megyei Tanács ezen elvi jelentőségű határozatát Végh bíró telefonon a Föld­igénylő Bizottság nevében beszélő Kovács Lajosnak bemondta. Erről a határozatról Megyei Tanács a Kecskeméti Községi Földigénylő Bizottsá­got egy határozat kiadásával értesíteni rendeli. Kecskemét, 1945. évi április hó 27. napján. A kivonat hiteléül: Dr. VÉGH SÁNDOR járásbíró a Megyei Tanács nevében Egyoldalas, írógéppel írt másolat tisztázata Untával írt aláírással. BKML Pest—Pilis—Solt—Kiskun vármegye Földbirtokrendező Tanács Kecske­méti Tárgyaló Tanácsa. 1945—402.

Next

/
Thumbnails
Contents