Dokumentumok Kecskemét történetéből 1. 1944. október 31 – 1945. május 8. (Kecskemét, 1975)
Válogatott dokumentumok 1944. október 31—1945. május 8.
A Nemzeti Bizottság hozzájárul azzal, hogy a bizottság tagjai egymás között intézik el, kire mikor kerül rá az ügyeletes szolgálat. 97/1945. Rigó Ferenc bejelenti, hogy a befolyt munka váltságdíjakból mintegy 65 000 pengő áll már rendelkezésre, hozzájárulást kér, hogy ebből az összegből a nagyon rászorultaknak segélyt nyújtson. A Nemzeti Bizottság hozzájárul, kibővítve Sztraka József indítványával, aki azt kéri, hogy a maximális áron kiárusításra kerülő húsfajtákat ezek között a rászorultak közt osszák ki elsősorban. 98/1945. Az időközben megjelent Bánó Mihály a rendőrség vezetője előadta, hogy a rendőrség létszámának rendkívül csekély volta miatt a közbiztonság ügye még mindig igen gyenge lábakon áll. Márkus Ferenc főispán komoly figyelmeztetést intéz a pártok jelenlevő képviselőihez, felszólítva a pártokat, hogy minél nagyobb számban toborozzanak tagjaik között megbízható férfiakat rendőri szolgálatra, mert különben ezt az állapotot nemcsak a közbiztonság sínyli meg, hanem maga a rendőrségi intézmény is, és vele együtt közvetve a pártok működése is nevetségessé válhatik. A Nemzeti Bizottság magáévá teszi a főispán figyelmeztető szavait és felhívással fordul a pártokhoz minél 'nagyobb számú rendőrlegénység toborzására. 99/1945. Tóth László polgármester bejelentést tesz arról, hogy az egyre fokozódó katonai igények következtében a helyzet az utóbbi napokban rendkívül súlyosbodott Kecskeméten. Bejelentette, hogy a következő napon 4 katonai autóval a kecskeméti politikai pártok kiküldöttei a környékbeli városokba mennek át gyűjtést végezni főleg ágyneműk előteremtésére, mert a Kecskeméten feltalálható készletek nem elegendők az újonnan létesítendő nagy katonai kórházak berendezésére. Bejelenti továbbá, hogy a főispán táviratot intézett a Debrecenben székelő kormány fejéhez, amelyben segítséget kért a város részére, hangsúlyozva, hogy Kecskemét, ez a rendkívüli mértékben tönkretett és igénybevett város már nem tudja kielégíteni a vele szemben támasztott katonai igényeket. A Bizottság a polgármester jelentését tudomásul veszi. A jegyzőkönyv felolvasás után aláíratott. Kelt mint fent. HOMOKI JÓZSEF s.k. KARA BALÁZS sk. elnök. FEKETE SÁNDOR sk. SZTRAKA JÓZSEF sk. CSIKAY LAJOS sk. Kifüggesztve: 1945. II. 14-én. Levétetett: 1945. II. 23-án. SZABÓ irodatiszt