Dokumentumok Kecskemét történetéből 1. 1944. október 31 – 1945. május 8. (Kecskemét, 1975)

Válogatott dokumentumok 1944. október 31—1945. május 8.

József az elnöki állást elfogadta. Ugyancsak behívta a Nemzeti Bizottság tagjai sorába dr. Sándor József helyett dr. Egry Ferencet is a Kisgazda Párt részéről. 85/1945. A Nemzeti Bizottság ülésén megjelent Márkus Ferenc főispán úr észre­vételei értelmében a Nemzeti Bizottság az 1945. január 22-én tartott ülésén hozott 67/1945. számú ha­tározatát olymódon helyesbíti, hogy a választott törvényhatósági bizottsági tagok száma 85, amelyben a Kommunista Párt 25, a Szociáldemokrata Párt 25, a Kisgazda Párt 25, a szakszervezet mint érdekképviselet 4, az egyházak: rom. kath., réf., és izr. 1—1, az Ügyvédi Kamara, Orvosi Kamara és a Mezőgazdasági Bizottság 1—1 taggal kép­viselteti magát. 86/1945. Ugyancsak a főispán úr felvilágosításai kapcsán a Nemzeti Bizottság hatálytalanítja azt az előző határozatát, amely szerint felülbí­rálati jogot gyakorol az iparigazolványok kiadásánál. Megállapítja, hogy az Iparhaló­ságnak hivatali kötelessége a benyújtott kérelmek lelkiismeretes felülvizsgalata, annál is inkább, mert az iparigazolványok kiadásáért felelősséggel tartozik. König Ferenc javaslatára azt is kimondja, hogy az új iparigazolványokat, addig is, amíg ebben a tárgykörben generális kormányzati intézkedések történnek, ideiglenesen, 30 napos ha­táridőre adatja ki. 87/1945. Kara Balázs szóvá teszi, a piaci árak terén felburjánzott visszaélése­ket. A Nemzeti Bizottság megállapítja, hogy a legtöbb kereskedő nem tartja be a megálla­pított maximális árakat. Elhatározta, hogy a sajtó útján felhívással fordul a kereske­dőkhöz az árak pontos betartása végett azzal a figyelmeztetéssel, hogy azok be nem tar­tása az áruk elkobzását, pénzbüntetést és az iparigazolvány megvonását vonja maga után. Megkeresi az árak ellenőrzése végett a rendőrséget is azzal a kéréssel, hogy a leg­nagyobb körültekintéssel tartsa rajta a kezét az árak ellenőrzésén és azonnal torolja meg a visszaéléseket. Sztraka József indítványára a Nemzeti Bizottság felkéri a város vezetőségét: lépjen érintkezésbe az orosz katonai parancsnoksággal, hogy a vidéken beszerzendő piaci áruk intézményesen megszervezendő bevásárlásához megfelelő jár­művet és katonai kíséretet biztosítson a kereskedői szakszervezet megbízásából eljáró bevásárlók részére. Ilyen módon elérhetőnek véli azt a célt, hogy a kereskedéík tisztessé­ges haszna az árak felhajtása nélkül is biztosítható legyen. 88/1945. König Ferenc előadja, hogy a Nemzeti Bizottság egyik korábbi határo­zatával kimondta a 3 mozinak a város házi kezelésébe való utalását azzal, hogy az egyiket, az Árpád mozit a város a Kommunista és Szociáldemokrata Pártnak fogja bérbeadni méltányos összegért. Ebben az ügyben még semmi intézkedés nem tör­tént, ami annál is inkább sajnálatos, mert a mozik üzembehelyezése jelentős bevé­telekhez tudja juttatni a várost. Sürgeti az ügy elintézését. A Nemzeti Bizottság úgy határoz, hogy felkéri a város vezetőségét a mozik mielőbbi üzembehelyezésére, illetőleg az Árpád mozinak a Kommunista és Szociáldemokrata Párt részére való bérbeadására.

Next

/
Thumbnails
Contents