Dokumentumok Kecskemét történetéből 1. 1944. október 31 – 1945. május 8. (Kecskemét, 1975)

Válogatott dokumentumok 1944. október 31—1945. május 8.

kezni, aki a szakszervezet nevében rávezeti az okiratra, hogy az alkalmazás a szak­szervezet szempontjából kívánatos-e, vagy nem ? Ennek megtörténte után az alkalmazottnak nálam, vagy helyettesemnél kell jelentkeznie, s én, vagy helyettesem az alkalmaztatás tekintetében döntünk és döntésünket rövid úton az okiratra írásban rávezetjük. Az így két helyen látta­mozott irattal a közigazgatási ügyosztályvezetőjénél kell jelentkezni, aki a nyíván­tartásba vételt, az eskü, vagy fogadalom letételét és a további hivatalos eljárást eszközli. Végül felhívom az összes városi ügyosztályok és hivatalok vezetőit, hogy az esetben, ha a vezetésük alá beosztott alkalmazottak közül bárki állását elhagyja, illetőleg lemond, az alkalmazás megszűnését kötelesek a nyilvántartásból való törlés és az illetmény megszüntetése végett az igazgatási ügyosztály vezetőjével rövid úton írásban haladéktalanul közölni. Egyébként a városi közalkalmazottak elbocsátását szintén csak az én, vagy helyettesem döntése alapján lehet foganato­sítani. Ertesítendők: az összes városi ügyosztályok és önálló hivatalok vezetői. Kecskemét, 1945. május 3. TÓTH LÁSZLÓ sk. polgármester. A kiadvány hiteléül : olvashatatlan aláírás irodatiszt Egyoldalas stencil. BKML Kecskemét Polgm. iratok. 1945—6310. 149. 1945. május 4. A BELTERÜLETI KERÜLTEK VEZETŐSÉGE UTASÍTJA A KÖRZETVEZETŐKET A TEJ ÉS TÁPSZERIGÉNY FELMÉRÉSÉRE, VALAMINT A KÖZTISZTASÁG ELLENŐRZÉSÉRE A hatóság vérhas és bélhurut megelőzése szempontjából tej és tápszer ellátást kíván biztosítani a csecsemők részére. Utasítom a kerületvezetőket, hogy pontosan és lelkiismeretesen írassák össze, hogy hány egy éven aluli csecsemő vau kerüle­tükben. Külön jelöljék meg ezek között a G hónapnál fiatalabb, nem szopó, mes­terségesen táplált csecsemőket. Pontosan feltüntetendő a szülő neve és pontos lakáscíme. Minden kerület az erről készítendő kimutatását f. hó 8-ig bezárólag hivatalomba 1 Kiadni köteles. Elrendelem, hogy az utca, illetve házcsoportparancsnok útján minden ház­tulajdonos, illetve a ház lakói köteleztessenek arra, hogy a ház előtt levő utca

Next

/
Thumbnails
Contents