Dokumentumok Kecskemét történetéből 1. 1944. október 31 – 1945. május 8. (Kecskemét, 1975)
Válogatott dokumentumok 1944. október 31—1945. május 8.
tagból áll, azonnal megalakuljon. Belejenti, hogy a földművelésügyi miniszter következő három tagot jelölte ebbe a bizottságba ; dr. Széles Lajos járásbírót, Szabó Jenő mérnököt és Sztankov László gazdasági szakembert. Tudomásul szolgál. 164/1945. sz. Bánó Mihály: ismerteti a 600/1945. M. E. sz. rendelet 8. fejezetének 48. §-át, mely szerint a Megyei Földbirtokrendező Tanácsba a megye székhelyén levő Nemzeti Bizottságnak két tagot kell kiküldeni. Javasolja Fekete Sándor és Kovács Pál kiküldetését. Dr. Nagy László: Fekete Sándor és Szabó Gyula kiküldését javasolja. lleiszmann Andor: Fekete Sándor és Ballá Dömötör kiküldését javasolja. Fekete Sándor kiküldését a Nemzeti Bizottság egyhangúlag elfogadta, a másik tag kérdésében a Nemzeti Bizottság szavazéissal döntött: 4 szavazattal három ellenében Kovács Pált küldte ki. 165/1945. sz. Bánó Mihály: bejelenti, hogy a Földmunkás Szakszervezet — a Megyei Földbirtokrendező Tanácsija Macskási Józsefet és Pásztor Istvánt küldte ki. Tudomásul szolgál. 166/1945. sz. Bánó Mihály: javasolja, hogy a Nemzeti Bizottság külön összehívás nélkül minden hét pénteki napján délután 4 órakor jöjjön össze. Ha pedig valamelyik párt rendkívüli ülést akar összehívatni, úgy intézkedjék, hogy annak tárgysorozatát a politikai pártok 24 órával előbb megkapják. A javaslatot a Nemzeti Bizottság elfogadta. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárta. Kruft, j egyzőkönyv vezető. REISZMANN ANDOR elnök Nemzeti Bizottsági tagok : FEKETE SÁNDOR REISZMANN GYULA BÁNÓ MIHÁLY DR. NAGY LÁSZLÓ SZTRAKA ISTVÁN Kétoldalas, írógéppel írt másodpéldány, tintával irt aláírásokkal. BKML Kecskemét, Polm. iratok. 1945. sz. n.