Péterné Fehér Mária - Mikolajcsik Lászlóné: Egyesületek iratai a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárában. (Kecskemét, 1651) 1824–1950 (Kecskemét, 1979) A X. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma - Segédletek 7. (Kecskemét, 2003)

Szakmai és gazdasági jellegű egyesületek

X. 113 A KECSKEMÉTI KISKERT SZÖVETSÉG (EGYESÜLET) IRATAI 1917-1932 1 doboz + 1 csomó + 14 kötet - 0,30 ifin Németh László, a Kecskeméti Siketnémák és Vakok Intézetének igazgatója kezde­ményezésére - egy 25 tagú előkészítő bizottsággal történt tárgyalás után - alakult meg 1917. február 18-án a „Kiskert Szövetség", melynek elnöke Németh László lett. A Szö­vetség célja volt, hogy a tisztviselők, nyugdíjasok és az úgynevezett nincstelenek szá­mára megélhetésük könnyítésére lehetőséget biztosítson. Saját szükségletük fedezésére zöldségfélék termeléséhez nyújtott támogatást. Sándor István kecskeméti polgármester hasznosnak tartotta ezt a munkálkodást azért is, hogy az illetők jó levegőn mozogva egészségesebbek lesznek, a gyermekek munkára nevelődnek. A szervező bizottság meg­kezdte a Kecskemét város által - kedvező feltételek mellett - haszonbérbe felajánlott, városhoz közeli területek felmérését, felszántását és kiosztását. A kiosztott parcellák nagysága a családok létszámától függött. Önköltségi áron szerezték be és osztották ki a szükséges vetőmagokat, palántákat, kertészeti eszközöket. (1925-ben még Szövetkezet, 1926-ban már Egyesületként működtek. Ez tűnik ki a választmányi ülés jegyzőkönyvei­ből, de határozat nem maradt meg a névváltoztatásra vonatkozóan.) 1931-ben Kecske­mét város az egyesület által bérelt területekre árverést írt ki. Az itt kialakult magas árak miatt a Kecskeméti Kiskert Egyesület bérleti ügye a közgyűlés határozata értelmében 1931. szeptember 29-ével megszűnt. A feloszlást és a vagyon jótékony célra történő fel­használását a belügyminiszter 137.205/1931 /VII. BM sz. alatt 1931. november 30-án jó­váhagyta. A megmaradt iratok lefedik az egyesület teljes működését. A fond anyagában három sorozatot alakítottunk ki: 1. sorozat: A működéssel kapcsolatos iratok 2. sorozat: Tagdíj nyilvántartások 3. sorozat: Pénzügyi iratok Kutatási segédlet nem készült, az iratok átlapozással kutathatók. 1.sorozat A működéssel kapcsolatos iratok 1. csomó 1. Közgyűlési jegyzőkönyvek és kivonatok 2. Választmányi ülések jegyzőkönyvei 3. Számvizsgáló bizottság jelentései 4. Pénzügyi jelentések 5. Levelezés 1917-1931 1925-1930 1925-1931 1917-1926 1922-1931

Next

/
Thumbnails
Contents