Péterné Fehér Mária - Mikolajcsik Lászlóné: Egyesületek iratai a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárában. (Kecskemét, 1651) 1824–1950 (Kecskemét, 1979) A X. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma - Segédletek 7. (Kecskemét, 2003)
Szakmai és gazdasági jellegű egyesületek
Az iratok 1982-ben kerültek a levéltár őrizetébe. Czvijanov Félix volt egyesületi alelnöktől gyűj'tötte, és hozta be Fekete János helytörténész. Az iratok igen hiányosan maradtak meg. A fond anyagán belül tárgyi tételeket alakítottunk ki. Az iratok között megtalálható az egyesület alapszabálya, valamint a jegyzőkönyvek 1933-tól 1942-ig. A jegyzőkönyvekből nyomon követhető az egyesület minden tevékenysége. Belépési nyilatkozatok 1939. évből maradtak meg. A levelezés igen hiányos, 1929-ből és 1945-ből csak l-l db levél áll a kutatók rendelkezésére, teljesen hiányzik az 1927-1937, 1943-1944. évi levelezés. Nincsenek pénztárkönyvek, amelyekből a bevételekre lehetne következtetni. Az iratok közt található néhány vezetőségi tag: Fantoly Gyula, Varga Árpád, Czvijanov Félix személyes irata. (Czvijanov Félix személyes iratai között van egy napló, amit a katonai szolgálata alatt írt.) Ugyancsak található itt egy fénykép, amely katonákat ábrázol, csak valószínűsíteni lehet, hogy Czvijanov Félix is rajta van, ő ugyanis 1942ben vonult be katonának. Az iratanyag átlapozással kutatható. 1. doboz 1. Közgyűlési és választmányi ülések jegyzökönyvei (köt.) 2. Ua. (köt.) 3. Alapszabályok 4. Levelezés 5. Belépési nyilatkozatok 6. Fantoly Gyula és előde Varga Árpád iratai 7. Czvijanov Félix személyes iratai 8. Fénykép (katonákat ábrázol) 1933-1937 1937-1942 1927, 1933 1929-1945 1939 1896-1949 1928-1949 é.n.