Péterné Fehér Mária - Tánczos Tiborné: A Bács-Kiskun Megyei Levéltárban őrzött gazdasági szervek iratai 1814–1953. A XI. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma - Segédletek 6. (Kecskemét, 2000)

Pénz- és biztosítóintézetek

Az OKH azon véleménye alapján, mely szerint ugyanabban a városban két hitelszö­vetkezet nem működhet eredményesen (Kecskeméti Hitelszövetkezet és Duna-Tisza közi Körzeti Mezőgazdasági Hitelszövetkezet) sor került a Kecskeméten működő két hitel­szövetkezet egyesítésére 1946. november 6-án. Az egyesülés után a pénzintézet a Dél­Pest Megyei Gazdasági Hitelszövetkezet nevet vette fel. Az állagon belül két sorozatot alakítottunk ki. Az elsőben a pénzintézet vezető tes­tületeinek iratai, főként jegyzőkönyvek kaptak helyet. Sajnos a jegyzőkönyvek több év­ből hiányoznak. Mivel mutató nem készült hozzájuk, átlapozással kutathatók. A második sorozatba kerültek a működéssé!, pénzkezeléssel kapcsolatos igen vegyes tárgyú iratok. Egyik iralfajta terjedelme sem érte el azt a mennyiséget, hogy az eredeti struktúrába, mintegy osztályrendszerbe rendezhettük volna az anyagot. Az egyes hitelezőknek nyúj­tott kölcsönök iratanyagában személyes adatok találhatók a kölcsönt felvevő sze­mélyekről. 1.sorozat Vezetéssel kapcsolatos iratok 1. doboz 1. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1924-1947 2. Igazgatósági ülések jegyzőkönyve 1924-1944 3. Végrehajtóbizottsági ülések jegyzökönyve 1924-1929 2. doboz Igazgatósági és felügyelőbizottsági együttes ülések jegyzőkönyve 1924-1946 3. doboz 1. Felügyelöbizottsági ülések jegyzökönyve 1924-1937 2. Végrehajtó- és felügyelöbizottság együttes ülésének jegyzőkönyve 1925-1932 4. doboz Végrehajtó bizottsági ülések jegyzökönyve 1930-1944 5. doboz l. Vegyes jegyzőkönyvek (köt.) 1938 2. Ua. 1939 3. Ua. 1941 6. doboz 1. Vegyes jegyzökönyvek 1942 2. Ua. 1943 7. doboz 1. Közgyűléssel kapcsolatos iratok 1936 2. Revíziós jegyzőkönyvek 1928-1930 3. Ügyrend é.n. 4. Felügyelöbizottsági tagok névsora é.n. 5. Cégjegyzéssel kapcsolatos iratok 1924-1943 6. Levelezés 1927-1947 7. Körlevelek, tájékoztatók 1925, 193 1-1946 8. Körlevél (exporthitel) 1931-1932 9. Üzletrészjegyek 1929-1933

Next

/
Thumbnails
Contents