Bánkiné Molnár Erzsébet: A Bács-Kiskun Megyei Levéltár Kiskun kerületi fondjai 1848–1876. Repertórium - Segédletek 1. (Kecskemét, 1996)

Kiskunhalas város levéltári iratai 1848-1876

Kunszentmiklós város levéltári iratai 1848-1876 Kunszentmiklós 1794-ben nyerte el a mezővárosi rangot. Az önkényuralmi időszakban a Jászkun Kerület többi helységéhez hasonlóan községgé fokozták le, 1861-től ismét visszakapta mezővárosi rangját, de az 1871:18. tc. megjelenése után önként lemondott róla. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára őrizetében Kecskeméten található dokumentumokat 1976-1977-ben rendezte Dr. Máté László. Az általa kialakított levéltári rendet tekintettük alapnak, ezért az egyes levéltári egységek helye szerinti, a korabeli fondszámból és raktári számból álló jelzeteket megtartottuk. Jelen segédletünkben e számok együttesét tekintjük raktári számnak. Az egykori mezőváros iratait ma a Bács-Kiskun Megyei Levéltár, mint községi fondot tartja számon, ezért a Kiskun Kerület többi helységénél megtalálható fondok és állagok nincsenek kialakítva. Ahhoz, hogy a kutató számára a teljesebb áttekintést nyújtó tagolást elvégezhessük, a fond meglévő két állagán belül, az önkormányzat és hivatalainak működését tükröző sorozatokat alakítottunk ki. Az egyes hivatalok ügyviteli rendje megegyezett a kiskunfélegyházi, illetve a kiskunhalasi fondok esetében ismertetett ügyviteli eljárással. A kutató, az egykorú segédletek és repertóriumunk raktári számai alapján egyaránt kérhet Kunszentmiklós levéltárába tartozó iratot. V. 355. b. Kunszentmiklós mezőváros polgári kori iratai 1848-1871 Helye: Kecskemét Terjedelme: 4,74 ifm. Kunszentmiklós Város Képviselőtestületének iratai 1854-1871 Terjedelme: 0,10 ifm. Rsz. R. egység Lv Megnevezés V. 341.a.l V. 341.b.l V. 341.cl 1 kötet 1 csomó 1 csomó 1867-1871 1862-1871 1854-1871 Közgyűlési jkv. Költségvetések Vagyonleltárak

Next

/
Thumbnails
Contents