Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

IV. AZ ELLENFORRADALOM HATALOMRAJUTÁSÁHOZ

zük, de nyomban gyanúsnak tűnt fel, hogy a Mátyássy utcában a fogház előtt több nemzeti hadseregbeli formaruhás katona áll, kik csak azon kijelentésem után, hogy az államügyészség vezetője vagyok, s az épületben lakom, engedtek be bennünket annak a hangoztatása mellett, hogy a fogházba nem szabad bemenni. Ugy az őrmesteri, mint az őrség szobája előtt egy-egy katona állt — amint Budapestről hazatértem után hallottam — kézigránáttal a kezében. Az őrmesteri szobába belépve az ott levő Gács és Szentmiklósy őrmesterek jelentették, hogy az egész fogházat megszállták megint a katonák, az őrszemélyzetet és a rendőröket az őrszobába terelték be, s őrizet alatt tartják, s őket nem engedik ki, s hogy a katonák benn a fogházban hallgatják ki a foglyokat, köztük dr. Buday Dezsőt is, aki aznap este az ételhordó csészéjében egy levelet akart kicsempészni, de rajtérték. Én látva, hogy segíteni nem tudok, hogy az őrséget és rendőrséget a nemzeti hadsereg tagjai ellen egy nyilván vérengzésre vezető összeütközésbe nem vihetem, eltávoztam kísérőimmel a fogházból, hogy más úton igyekezzem a foglyok sorsán segíteni. Kerestük kísérőimmel Bartha kerületi főkapitányt, majd a kormánybiztos urat a lakásán, hogy a révükön hassunk Héjjas Ivánra, de az előbbit nem találtuk fel, míg a kormánybiztos úr a zörgetésünkre, noha az első kocogás után oltotta ki valaki a szobájában a villanyt, nem reagált. Egy darabig még tanácskoztunk azon, hogy Barna rendőrkapitány összeszedi a rendelkezésre álló 30—40 főnyi rendőrlegénységet, s velük és a kiszabadítandó fogházőrséggel igyekezünk a megszálló mintegy 30 főnyi katonaságot lefegyverezni, de azután ettől a szándékunktól, mely előre láthatólag vérontásra vezetett volna, elállottunk annál is inkább, mert a fogházőrségben újabban nem bízhattam meg, hogy a támogatásomra lesz, mert már megelőzőleg kétségüket fejezték ki egy három tagú küldöttség útján, hogy joguk lesz-e az esetleg a fogházat megtámadó vörös katonák ellen fegyvert használni, s így láttam, hogy nem számíthatok a támogatásukra, hogy oly eréllyel és gyorsasággal léphessek fel, hogy a katonaság lefegyverzését minden vérontás nélkül keresztül vihessem. Igazat adtak ezen felfogásomnak a Budapestről való visszatértem után tudomásomra jutott körülmények is. Ugyanis — amint ekkor megtudtam, — éppen azon idő alatt, míg az őrmesteri szobában időztem, 4 szuronyos katona engem is keresett fenn a II. emeleten levő hivatalos helyiségemben, hol már napok óta fenn háltam a faínség és a zavaros viszonyok miatt, s csak annak köszönhetem, hogy az őrmesteri szobában való hosszabb időzésem dacára el nem fogtak, hogy a szobámba vezető ügyészségi ajtó kulcsot nem vitték mindjárt magukkal, s mire az utána leküldött Kovács Pál fogházőr azzal visszament, s megállapítván, hogy nem vagyok benn, újból