Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)
III. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ
kák simán folynak. Ezek az apró zavarok az előbb kötött szerződésekből keletkeztek. Ahol magasabbak a munkabérek, mint ahogy a földmívelési népbiztosság megállapította, ott a magasabb bérek meghagyattak. Komoly bajok nincsenek sehol. Sok helyen nem volt zsír, de e tekintetben is igyekeztünk intézkedni. Ahol a gazdatisztekkel nem tudtak megegyezni, felhívatta ezeket, és alapos gyúrás után mindegyikkel elintézték a dolgot. A szőlőmunkák kissé elkéstek, ennek oka az volt, hogy a kertészeti napszámbér a munkások tömegeit csalta fel Budapestre. Gondoskodás történt azonban, hogyha kell, kényszerrel lássuk el a szükséges munkákat. Természetesen, ahol még erre vonatkozóan jelentést nem tettek, ott nem tudtak intézkedni. Nagyon helyesen oldotta meg a dolgot saját hatáskörében az abonyi direktórium, amely mindenkit munkába fogott azzal a szankcióval, hogy aki kivonja magát a mezőgazdasági munka alól, jóllehet egyéb elfoglaltsága nincs, azt kizárja az élelmezésből. A csépléshez nagyon kevés szén lett rendelkezésünkre bocsátva. Minthogy pedig az élelmiszer készletek csak e hó 15-ig állnak rendelkezésre, azonnali szükségcséplésekre lesz szükség. Ezért a vármegyei ülés elé indítványt fog terjeszteni, hogy a kormányzótanács minden nélkülözhető szénkészletét vonjon el az ipari üzemektől a mezőgazdasági munkák gyors lebonyolítása céljából. A rekvirálás körül szinten történtek bajok és nagy visszaélések. Itt-ott a direktóriumok is eldobták kissé a súly kot, ezt azonban leginkább sikerült kikorrigálni. Felpanaszolja, hogy a vörös hadsereg milyen kíméletlenül jár el a rekvirálásoknál, nem nézi, hogy fejőstehénről vagy fajbikáról van-e szó, hanem minden válogatás nélkül viszi el az állatokat. Ha a hadügyi népbiztosságnál szóváteszi, onnét a főparancsnoksághoz küldik az embert, a főparancsokságtól pedig megint vissza a hadügyhöz. Ezért utasítást adtak a községi direktóriumoknak, hogyha kell, karhatalommal szegüljön ellene az állatok elrekvirálásának. Szükséges ez azért, hogy a direktóriumok fedezve legyenek. Az állategészségügy általában jól áll. Itt-ott mutatkozott járvány, így sertés járvány. Ahol idejében közbeléphettek az orvosok, ott még sikerült megmenteni az állatállomány egy részét. E téren a vidéki lakosság előítéletével kell még megbirkózni. Hellyel-közzel a szarvasmarhák között is lépett fel járványos betegség, úgyszintén a lovaknál is, de mindenüvé azonnal küldtek orvost, és a bajt sikerült lokalizálni. A műszaki munkák szorgalmasan folynak tovább, természetesen az aratási munkák alatt csak a legszükségesebb részét végzik el. A terméskilátás javulóban van. Míg a múlt ülésen 7—8-as, addig most