Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

III. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ

kiáltások: Dehogy áll egyedül! Zaj.) de legyenek egész nyugodtak afelől, hogy én fogok utoljára hazudni. Majd meg fogja köszönni az a banda azt a jótéteményt, hogy felmentjük az adóztatás alól. (Zaj) Ha lesz még rá ideje, be is fogja bizonyítani, mint ahogy már be is bizonyította több esetben. Én kívánom, hogy mindenkinek csak annyija maradjon, amennyit ő maga meg tud munkálni. (Úgy van! Ugy van! Taps.) Még egy másik rossz és káros hatás is van. A munkásokat nem tudjuk egységesíteni, mindig két csapatban fognak lenni a földmunkások. Az egyik fajta, vagyis az egyik csoport munkás a termelőszövetkezetben fog élni, a másik pedig élősködni, kínlódni fog ezek körül a kisparasztok körül. Ezek mindig jobban azokhoz szítanak, akik dédelgetik őket, hízelegnek nekik, hazudoznak nekik, és a munkások közötti viszály mindig meglesz. (Egy hang: Mert bort adnak nekik! Zaj.) Kérem, majd rá fogok térni arra is. De ha kirántjuk alóluk a gyeként, ha nem lesz nekik mibe kapaszkodniuk, akkor igen egyszerűen tudjuk majd a munkásokat egy táborba hozni, felényi idő alatt meg tudjuk őket szervezni, és felényi idő alatt meg fogják érteni, hogy sokkal több kenyerük, könnyebb megélhetésük lesz akkor, ha közös termelésben élnek, mintha magánmunkát hajhásznának, vagy magánprofit után szaladnak, mert hiszen tagadhatatlan még, hogy a munkásokban is megvan ma az az érzés, hogy ő is vagyont szeretne gyűjteni. Ha ez lehetséges, akkor igen könnyű megoldását találjuk annak, hogy a proletárok közötti viszály tulajdonképpen eltűnjék. Mert ha azok a polgárok a múltban huszonöt év alatt nagy odaadást tudtak volna tanúsítani, vagy csak egy parányit is tanúsítottak volna, ha rokonszenveztek volna velünk addig, amíg nem volt muszáj, akkor most legalább egy kicsit simulnának hozzánk. De nem. Ok maguknak akarták vindikálni mindig azt a jogot, hogy az övékben ne parancsoljon senki. Én szeretném látni azt a népbiztost, vagy termelési biztost, aki a cséplés alkalmával majd ellenőrizni tudja ezeket a gazembereket, hogy a megtermett gabonájukat el ne ássák a fővárosi proletárság elől. (Ugy van! Úgy van!) Mert nem a munkások ássák el a zsírt, a szalonnát, a babot meg a búzát, hanem a polgárok. Mert a munkásnak nem terem, csak annyi, amennyit munkabér fejében kap, (Úgy van!) és a főváros mégis a munkásokat üti, a munkásokat kárhoztatja, hogy nem ad. Pedig nem ad a kispolgár. Tehát meg kell vonni tőle a létjogosultságot. Jobb most, mint később, mert most még a forradalom első szelétől nem tudott teljesen feleszmélni, a félelem még benne van, de egy háromnegyedév múlva kinyílik a szeme, úgy hogy igazán vörös hadsereg kell a leverésükre.