Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)
III. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ
ják a termést gyűjtőhelyekre szállítani. Megtörtént egy-két helyen, hogy a cséplőgépeket nem tudták egyik faluból a másikba elvinni, mert olyan rettenetesek az utak. A gépek helyrehozatalára vonatkozólag a mérnök elvtársak igen alapos intézkedést tettek, járásonként vagy körzetenként most állítják fel a mezőgazdasági gépjavító műhelyeket, és a műszaki osztály a maga kicsiny eszközeivel hozzá akar járulni, hogy a mezőgazdasági munkák minél hamarább megtörténjenek. Kéri tehát az intézőbizottságot, hogy eme kérdésekben adja meg a direktórium intézkedéseinek az utólagos jóváhagyást. (Helyeslés.) Az elhangzott beszámolók után — a tárgytól részben függetlenül — a felszólalók ismét a vidékre küldött politikai megbízottak munkáját kifogásolták, részben a szocializált gazdaságok megyei központjának szervezeti kérdéseivel foglalkoztak. Az ülés a hadügyi osztály vezetőjének, Vörös Sándor intézőbizottsági tagnak a jelentésével ért véget. Másolat. - PIA. 600. f. 3/19. ő. e. 213. p.—221. p. 1 A 10 kat. holdon aluli szőlő és a 100 kat. holdon aluli földbirtokok, ill. az ezekhez tartozó házak és melléképületek adómentességét a Forradalmi Kormányzótanács LXXXVIII. számú, május 12-én kiadott rendelete mondta ki. (Tanácsköztársasági Törvénytár. Szerk. PONGRACZ Jenő. Bp. 1919. III. füzet. 18. old.) 2 Értsd : a vármegye Munkás-, Katona- és Földművestanácsa. 3 Értsd: a Földművelésügyi Népbiztosság által június 1—2-re összehívott földműveskongresszus. A Vörös Újság ezzel kapcsolatos tudósítását közli MMTVD. 6/A. 625—629. old. 270. KALOCSA, 1919. JÚNIUS 10. KIMUTATÁS A KALOCSAI FORRADALMI TÖRVÉNYSZÉK ÜGYFORGALMÁRÓL Beadvány Ügyek Elítélés FelElítélt Eljárás Eljárás Folyaérkezett száma mentés egyének megfüggőmatban száma szünben tetés 134 83 41 20 62 3 1 10