Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)
III. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ
Gyenge táb. őrsök állítandók fel, melyeknek fő kötelessége az ellenség folytonos figyelése és kémlelése, hogy minden mozdulatát és szándékát kellő időben meg tudjuk állapítani. Erre a célra minden védővonal szakaszparancsnok kémeket is küld az ellenséges vonal mögé. A táb. őrsök mögött az erők gyarapodása szerint minden erősebb és erősebb főőrsök állítandók fel, melyekkel az elővonuló ellenségre adott helyzet szerint le kell csapni. Hogy ezen főőrsök a lehető legmozgékonyabbak lehessenek, kocsik felvételét ajánlom, tekintve azonban a fontos mezei munkát, csak a parádés lovakat kell igénybe venni. 3. Összeköttetés: Az egyes védőszakasz parancsnokok folytonos összeköttetésben legyenek egymás között és parancsnokságaikkal. Erre a célra az előőrs-parancsnok a meglevő távbeszélő anyagból az egyes szakaszokat megfelelően dotálja. A telephon kiegészítésére minden védőszakaszparancsnok 4, 5 lovaküldöncöt szervez a helyszínen található lóállományból, a lovak nem rekvirálhatok és kiürítés esetén visszaadandók. 4. Egészségügyi szolgálat: A védő szakaszparancsnokok szervezik. 5. Helyzetjelentés: naponta du. 4 óráig az áll. parságnak. Foglalja [össze] a napi eseményeket, a földerítés és kémkedés eredményét. Tisztázat másodpéldánya. — B-KmL. Kiskunhalas. Direktórium ir. Szám. nélk.