Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

II. A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM TÖRTÉNETÉHEZ

terjesztés intézendő, mert ennek hiányában a közellátást biztosítani nem lehet. A község közélelmezési viszonyainak ismertetésére, s a szükséges támo­gatások kikérése céljából a közélelmezési minister úrhoz és alispán úrhoz dr. Névy Gyula, Günsberger Gyula, Törtely Lajos és Hegyesi Sándor h­jzőből álló bizottság küldetik ki azzal, hogy ezen megbízatásukhoz képest lehetőleg mielőbb utazzanak fel Bpestre. 78 kgy. 1919 sz. ikt. Előadó h. jző bejelenti, hogy Günsberger Gyula képv. és tsai a hatósági mészárszék felállítását kívánták tárgyalás alá vétetni, mivel a helybeli hús és zsírneműek árai hallatlan és indokolatlan magasságra emelkedtek. Günsberger Gyula előadja, hogy a szegényebb néposztály már elégedet­lenkedik az elviselhetetlen hús, zsír és szalonna árak miatt, melyeket a helybeli hentesek horribilis magas árak mellett árusítanak. Ezen tarthatat­lan helyzet megszüntetésére indítványozza, hogy mondja ki a képvtest. a lakosság, de kivált a szegényebb néposztály megélhetése érdekének szem előtt tartásával, hogy egy hatósági mészárszéket állít fel, s a részletes ter­vezet elkészítésére egy 4 tagú bizottságot jelöl ki, melynek tagjai terveze­tüket rövid időn belül lehető sürgősen terjesszék a képvtest. elé. A nyári zsírszükséglet biztosítására pedig ajánlja, hogy a sertést levágó gazdák sertésenként 2 kg zsír v. szalonnának maximális áron való beszol­gáltatására köteleztessenek, mert csak így biztosíthatja a község a nyári gazdasági munkák zavartalan elvégzését. Ezen bizottságba szintén kijelö­lendő lenne a képvtest. pár tagja, kiknek működését a nemzeti tanács min­den tőle telhető módon támogatni kívánja. Többek hozzászólása után egyhangúlag hozatott a következő Határozat. Képvtest. az előterjesztésben foglalt komoly indokok elfogadásával elvi­leg kimondja egy hatósági mészárszék felállítását, s az ehhez szükséges részletes tervezet elkészítéséhez Seiler Gyula, Patyi Antal, Günsberger Gyula és Daka Ádám képvtest. tagokat küldi ki, kötelességükké téve a tervezetnek a nemzeti tanács meghallgatása mellett rövid időn belüli el­készítését, s annak bemutatását. A zsírszükségletnek a nyári időszakra leendő biztosítására pedig úgy intézkedik a képvtest,. hogy minden gazdát, ki sertést levágott, kötelez

Next

/
Thumbnails
Contents