Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)
II. A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM TÖRTÉNETÉHEZ
Képvtest. Márk Dániel és Günsberger Gyula előterjesztését tudomásul veszi, s azok alapján egyhangúlag elhatározza, hogy Mariska György őrmester a kkmajsai csendőrőrsparancsnokság alól felmentessék, és helyette Vass István őrmester bízassék meg annak vezetésével. Mariska György őrmester magánszemélye ellen a legcsekélyebb kifogás sem merülhet fel, s valószínűleg hivatalos eljárásban is csak jóindulat vezérli, de e körül már több ízben oly nagymérvű erélytelenségéről adott tanúbizonyságot, hogy csak a legnagyobb bizalmatlansággal lehet tekinteni hivatalos működése elé. A képviselő test. eme lépésének megtételére azon körülmény kényszeríti, hogy a község által tartott 20 főből álló nemzetőrség fölötti parancsnoksággal is a csendőrőrsparancsnokság volt megbízva, illetve felkérve, mert csak egységes vezetés mellett lehet elképzelni, hogy egy közel 20 ezer lelket számláló nagy községben komoly rendzavarás esetén a karhatalom sikeresen megoldhatja feladatát. Szükségesnek látszik a képv. test. előtt ily irányú kérelmével közvetlenül a kerületi parancsnoksághoz fordulni már azért is, mert ugyanilyen tárgyban kellő indoklással már régebben tett lépéseket a szárnyparancsnokságnál, honnan azonban intézkedésről értesítés nem érkezett. 73 kgy./1919. számú napirendi pont alatt Kömpöc puszta legeltetésre alkalmas részeinek haszonbérbe adását határozta el a testület. 74 kgy. 1919 sz. ikt. Előadó h. jző napirend előtt felolvassa Jász-Kunság lakóinak az I. Lipót császár uralkodása alatt történt elzálogosítás s a későbbi visszaváltásból eredő jogsérelmének orvoslására alakult bizottság felhívását 1 , mely csatlakozásra hívja fel a községet, s az értekezletre meghívandók névsorát közölni kéri. Határozat. Képvtest. a felhívást tudomásul veszi, mielőbb a mozgalomhoz való csatlakozás kérdésében véglegesen határozna, szükségesnek tartja informátiót szerezni a mozgalom irányáról s a remélhető siker eredményéről.