Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)
II. A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM TÖRTÉNETÉHEZ
JEGYZŐKÖNYV A LAKOSSÁG REKVIRÁLÁS ELLENES MAGATARTÁSÁRÓL Felvétetett Kecskeméten, 1919. jan. 2-án a polgármesteri hivatalban. Jelen voltak : Giczei József, Bende Gergely, Tasi Péter, Kovács István és Sörös József VII. ker. lakosok. Előadják, hogy a VII. kerületben olyan hangulat uralkodik a lakosság között, hogy lehetetlen a ruha rekvirálást 1 megkezdeni. Előfordult, hogy egyes házaknál fegyverrel fogadták őket, s azt kiabálták ,,gyertek be, majd becsukjuk a kaput, s aztán majd ellátjuk a bajotokat; van fegyver, töltény elég!" Felolvastatott, helyben hagyatott és aláíratott. Tassy Péter Kovács István Giczei József Sörös József Bende Gergely Tintával irt tisztázat, tintával írt aláírásokkal. —• B-KmL. Kecskemét. Polgármester Ír. 160/1919. sz. Kmft. Szabó Sándor fhdgy ruha requiráló főbiztos 1 Az 1918. november 22-én kiadott 210. H. M./1918. számú rendelet helyi realizálásáról van szó. A rendelet értelmében pontosan rögzített beszolgáltatási kulcs szerint térítés nélkül kellett összeszedni a felesleges ruhaneműeket, melyekkel a leszerelt katonákat kívánták felruházni. (A rendeletet közli Magyarországi Rendeletek Tára. 1918. Bp. 1918. 2916 p. III. köt. 2529—2534. old.)