Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)
DOKUMENTUMOK - I. AZ I. VILÁGHÁBORÚ SZOCIÁLIS ÉS POLITIKAI KÖVETKEZMÉNYEIHEZ
2. A város lakosságának világító anyagokkal való ellátása körül is súlyos panaszok merültek fel, melyek lényege az, hogy a havi petróleum kontingens a kereskedelemügyi miniszter úr által a téli hónapokban az előzó' téli 240 mázsa havi mennyiségről 180 mázsára szállíttatott le ezen 160 000 kat. holdnyi területtel és 6000 tanyával bíró városban akkor, amikor kisebb külterülettel bíró városoké felemeltetett, és a város polgármesterének többszöri sürgetése dacára ezen leszállított kontingensből november hó folyamán 80 mm., januárban pedig 65 mm. szállíttatott le a gyárak által, a többi hónapokban a város petróleumot nem kapott, gyertyából pedig összesen 890 kgr., tehát figyelembe is alig vehető csekély mennyiség bocsáttatott rendelkezésére, míg több város, melyeknek nem úgy, mint városunknak este 6—11 órára, sőt sokszor még rövidebbre korlátozott, hanem egész éjjel és nappal tartó villany, esetleg még e mellett gáz üzeme is van, a petróleumhoz rendesebben és nagyobb mennyiségben jutott. Hogy ezen visszás állapotoknak és különböző mórvú ellátásoknak mi a magyarázata, az a város közönsége előtt ismeretlen; ezt talán egyedül azon felsőbb hatóságok tudhatják, melyek az elosztást végző szervek működését figyelemmel tudják kísérni. A bizottsági közgyűlés ezen helyzetet feltárva az ellátás megfelelő javítása, vagyis egyfelől a kontingens felemelése, másfelől a leszállítás biztosítása iránt a kereskedelmi miniszter úrhoz is fölterjesztést intéz. 3. A lakosságnak czukorral való ellátása körül is zavar állott be már a múlt évben, mikor a szeptemberi ellátmányt november hónapban kaptuk meg, és a havi szállítmányok ezen idő óta többnyire késedelmesen érkeznek, noha a városi tanács jelentése szerint a Czukorközpont részéről teljes jóindulat és a bajnak megszüntetésére irányuló törekvés tapasztalható ; a gyárak panasza azonban a szénellátás körüli állandó zavarok és a munkaerő hiányának gyakori emlegetésében foglalható össze. Az 1. pontban említett feliratban tehát a bizottsági közgyűlés a közélelmezési miniszter urat ezen panaszok orvoslására is felkéri. 4. Az olaj és zsíradékügyi bizottság a város szappan kontingensét havi 40 mm-ban állapította meg, s ebből a város 1917. évi április 1-je óta többszöri utánjárás és sürgetés dacára csak két havi kontingenst kapott meg, noha ma is több hónapi szappan ára a bizottság rendelkezései szerint befizetve valahol takarékpénztárban kezeltetik. Ennek az állapotnak orvoslása a közélelmezési miniszter úrnak különösen figyelmébe ajánlandó. 5. A város lakossága számára sajtot, vajat, hüvelyes és száraz főzelékeket legalább hat hó óta többszöri kérés dacára sem kaptunk, minél fogva a város közönsége a közélelmezési miniszter urat arra is megkéri, hogy az ezen élelmiszereket is nélkülöző lakosságunk legalább olykor-olykor, különösen