Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)
DOKUMENTUMOK - I. AZ I. VILÁGHÁBORÚ SZOCIÁLIS ÉS POLITIKAI KÖVETKEZMÉNYEIHEZ
KISKUNMAJSA, 1918. MÁRCIUS 2. A KÉPVISELŐTESTÜLET JEGYZŐKÖNYVE A LAKOSSÁG FESZÜLT HANGULATÁNAK LECSILLAPÍTÁSÁRÓL, ÉLELMISZER ÉS TŰZIFA SZÉTOSZTÁSÁRÓL (RÉSZLET) A közölt 3. kgy/1918. számú napirendi pont előtt az 1918. évi költségvetési tervezetet fogadta el a képviselőtestület. Előadó főjegyző jelenti, hogy a kiskunfélegyházi szomorú kimenetelű zavargások 1 kötelességévé teszik, hogy az elöljáróságnak mint a község képviselőtestületének az ilyfajta kitöréseknek megfelelő intézkedésekkel való megelőzését. Jelenti, hogy a helybeli kereskedőket, húsvágókat és henteseket a félegyházi zavargások után azonnal magához hívatta, s a legszigorúbban figyelmeztette őket, hogy az áruk kiszolgáltatásánál minden visszaéléstől tartózkodjanak, mert a lakosság ingerült hangulata mellett visszaélésük és esetleges kapzsiságuk borzasztó következményekkel járhat. Jelenti, hogy a lakosság ingerlékenységét az élelmiszer és tüzelőanyag hiánya egész a kitörésig fokozza, hogy az be ne következzék, azt a baj orvoslásával és előrelátó intézkedések idejekorán való megtételével véli megakadályozhatni. Ezért követett el az elöljáróság eddig is mindent élelmiszerek, zsír s szalonna és tüzelőanyag biztosítása végett. Hogy az eredmény nem kielégítő, az nem az elöljáróság igyekezetén múlt. Javasolja, hogy az elöljáróság utasítassék a requirált bab és kölesnek a lakosság élelmezésére való visszahagyásának kieszközlésére ; utasíttassék nagyobb mennyiségű burgonya és tüzelőanyag beszerzésére ; nem különben utasítassék a helyi fogyasztáshoz feltétlenül szükséges sertések biztosítására. Javasolja, továbbá, hogy a község birtokában levő mintegy 500 mm kemény tűzifa 50 kg-os adagokban az arra rászoruló szegény s hadisegélyesek közt 16 kor. mm.-kénti árban szétosztassák, mert a községnek ezen fára egyelőre szüksége nincs, a szegény lakosság pedig megkíméltetik attól, hogy 24 kor. [onáért] kénytelenítessék a nedves fának mm.-ját venni. Többek hozzászólása után következő határozat hozatott: