Ónodi Márta: A kiskunfélegyházi Constantinum leánynevelő-intézet krónikája 1919. december – 1923. augusztus. Forrásközlés és kísérőtanulmány - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 12. (Kecskemét, 1999 [!2000])
A KISKUNFÉLEGYHÁZI FIÓKHÁZ KRÓNIKÁJA
9. Toldy plébános urat értesítette levélben nagybátyja Baksay püspök-helyettes, a püspöki látogatásról. De ez is csak bizalmas értesítés, de a levélből már kivehető, hogy őméltósága nem inkognitójön. 10. Sürgönyileg étesítette püspök atyánk a plébániát, hogy 12-én a déli vonattal érkezik Félegyházára hívei látogatására. Készülünk ünnepélyes fogadtatásra. 11. A MOVE műsoros előadást tart intézetünk tornatermében. Képzőintézeti növendékeink is jelen vannak. Porst Kálmán gimnáziumi igazgató és Gruber József, 265 a MOVE kecskeméti kiküldötte, tanulságos előadást tartottak. 12. Hanauer Árpád István megyés püspök urunk d. u. 3 órakor érkezett városunkba. 266 A hatóságok és nagy néptömeg fogadta az állomáson. Bandérium nem volt (a lovakat a románok elhajtották), ezt a legények és nagylányok csoportja pótolta. A leányok közül sokan voltak fehér ruhában. Négyes sorokban vonultak a főpásztor kocsija előtt. A legények a kocsikat követték. Útközben őméltósága betért az új templomba, mtézetünk növendékei a kis városháza 267 előtt, a fasor mellett álltak sorfalat; fehérruhás leánykáink az ótemplom ajtaja előtt, a kocsiútig álltak és szórtak virágot a méltóságos püspök-atyánk útjára. A fehérruhás leánykák és az intézet többi növendéke között üdvözölte a kocsiról leszálló föpásztort Sallay Juliska (az országgyűlési képviselő 268 leánya) polg. IV. o. növendék, virágcsokrot nyújtva át. Ugyancsak itt tartotta két t. képzős leány az intézeti zászlót. A papság a templom ajtóban fogadta őméltóságát. Az ecce sacerdos magnus-t a képző növendékei énekelték igen szépen. Maristella testvér önfeláldozóan fáradt úgy ezen, mint a többi ének betanításánál. Azalatt, míg a főpásztor a templomban időzött, a fehérruhás leánykákat a templom és plébánia ajtaja között állítottuk sorfalnak, sőt az udvarba és az emeletre vezető lépcsőn is. Püspök atyánknak már a látása is az erényre buzdít. A jóság, buzgóság, apostoli lelkület visszatükröződik asketikus arcáról. - Még megérkezése napján felülvizsgálta a templomokat s néhány látogatást is tett családoknál. Másnap reggel a gyóntatószékbe akart ülni, de papjai visszatartották a kimerült föpásztort, azzal a megnyugtatással, hogy most a missió alatt a messze tévelygő bárányok is visszakerültek az akolba, nincs szükség arra, hogy kis szabad idejét gyóntatásra fordítsa. 13. Az ótemplomban 8 órakor püspöki mise papi segédlettel, de csöndes. Leányaink csak áldozástól kezdve énekeltek, a mise többi része alatt a nép. Misére a papság ünnepélyesen vonult a fŐpásztorért. Fehérruhás leánykák ismét sorfalat álltak a templom és plébánia között. A püspöki menetben pedig 12 vett részt összetett kezekkel. Ezek nem szórtak virágot; a feszület után, a papság előtt mentek. Mise után Toldy plébános úr a szószékre lépett és hirdette a jelenlevőknek, hogy méltóságos püspök atyánk a pápai áldásban részesíti hiveit. A nyáron, midőn Rómában járt, a Szentséges Atya hatalmazta fel, hogy ha egyházmegyéjében először látogatja híveit, feladhatja reájuk a pápai áldást. Toldy plébános úr felszólította a jelenlevőket, Gruber József alhadnagy, a kecskeméti MOVE főosztály kiküldöttje. FÉLEGYHÁZI HÍRLAPFÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 1920. április 11. A püspök végiglátogatta egyházmegyéjének nagyobb városait, hogy személyesen ismerje meg a híveket és a városok vezetőit. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP-FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 1920. április 11. A „kisvárosházát" 1772-ben építették, késöbarokk stílusban, üzleti célokra. 1777-ben emeletet húztak rá. Műemlék jellegű épület, az 1980-as években Halászcsárda működött itt, jelenleg üresen áll. SOMOGYVÁRI Zoltán, 1980. 69. Sallay János. Lásd: 1920. január 25-i bejegyzés.