Ónodi Márta: A kiskunfélegyházi Constantinum leánynevelő-intézet krónikája 1919. december – 1923. augusztus. Forrásközlés és kísérőtanulmány - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 12. (Kecskemét, 1999 [!2000])

A KISKUNFÉLEGYHÁZI FIÓKHÁZ KRÓNIKÁJA

tolvajoknak nincs semmiök. 12. Nagy harc a városi közgyűlésen. A felükerekedett demokrata párt a saját kebeléből a Constantinumnak új felügyelöbizottságot választ, 986 bár a jelenlegi bizottságnak még egy évi szerepléshez joga van. Toldy ngs. úr védi álláspontját s a döntést a püspökre bízza. 13. Marisztella és Albertina testvér Pestre utaznak, s még éjjel visszajönnek. Utolsó tanítási nap a tanítónőképzöben. 14. A Püspöki Hatóság visszaküldi a gazdasági iskolára vonatkozó iratokat. Kívánja, hogy nyilatkozzék a város arról, hajlandó-e ezt az ügyet támogatni. 15. Vizsga az elemi I. és II. oszt.-ban. A tanítónőképző mind a három osztályában hittanvizsga. A polg. iskolában megkezdődtek az összefoglaló ismétlések. 16. Vizsga az el. Ш. és FV. oszt.-ban. A holnapi kath. 987 ngygyülés 988 napjára való készületül ma és a megelőző 2 nap mind a két templomban ájtatosság tartatik. Az intézet is részt vesz. 17. A kath. nagygyűlés napja. Délelőtt 1/2 11 órakor kivonul az intézet a városháza terére, ahol hírneves szegedi szónokok 989 lélekemelő beszédeket tartanak. A délután folyamán a vidéki vendégek közül többen megnézik az intézetet: nevezetesen dr. Muntyán Ferencz 990 Ítélőtáblai tanácselnök, dr. Somogyi Szilveszter 991 Szeged város polgármestere, dr. Mayer Márton 992 főgimnáziumi tanár stb. 18. A tanítónőképző I. osztályának évvégi vizsgája. Délután tornavizsga mind a három osztálynak. 19. A tan. kép. П. oszt. vizsgája. Délután a polg. isk. záróünnepsége. A szülők nagy számban jelentek meg a szépen sikerült ünnepségen. 20. A tan. képző III. oszt. vizsgája. A polg. iskolában hittanvizsga. - Kellemetlen meglepetés, hogy a beállított újcsöveken nem megy föl a víz. A szivattyú ki van kopva s nem ad megfelelő nyomást. Javítás végett Kecskemétre kell vinni. Úgy látszik, még sokáig kell tűrni a BKMÖL Kf. V. 171. a. 4751 és 4752ki/232 kgy/1923. A 'kath.' szó utólagos betoldás. Már 1922. decemberében arról írt a helyi sajtó, hogy „a lelkészkedö papságon kívül irányadó körök elhatározták, hogy Szeged városát véve mintaképül, városunkban is nagyarányú katolikus nagygyűlést rendeznek. (...) A nagygyűlés célja a tömörülés s a katolikus ügyeknek nagyobb mértékű felkarolása, pá­rosulva a hazafias érzelmeknek ápolásával." FÉLEGYHÁZI HÍRLAP-FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 1922. december 17. Előzményként lásd: 1922. december 14-i bejegyzés. A műsor programja: Hoffer József helyi földbirtokos megnyitója után Dr. Muntyán István, a szegedi kir. ítélőtábla elnöke a katolikusok összetartásáról beszélt, majd Dr. Somogyi Szilveszter, Szeged város pol­gármestere tartott előadást a tanyavilág művelődéséről és érdekeinek felkarolásáról, őt követte Dr. Mayer Márton szegedi főgimnáziumi tanár katolikus sajtóról szóló beszéde. A zárszót Hoffer József mondta. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP-FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 1923. június 10. Helyesen: Muntyán István. 1918-ban a temesvári kir. törvényszék vezető bírája, 1925-től a szegedi kir. ítélőtábla tanácselnöke, 1939-ben a tábla elnöki posztjára emelkedett. MAGYARORSZÁG tiszti cím- és névtára, 1918., 1927.; KRISTÓ Gyula, 1992. IV. 303. Somogyi Szilveszter (1872. január 1.-1934. május 11.) Szeged polgármestere 1915-től 1934-ig. Pol­gármestersége alatt lett Szeged egyetemi város. Lelkes irodalombarát volt. KRISTÓ Gyula, 1992. 94.; MAGYAR ÉLETRAJZI Lexikon II. 646. Dr. Mayer Márton 1918-ban a szegedi állami főgimnázium rendes tanára. MAGYARORSZÁG tiszti cím- és névtára, 1918.

Next

/
Thumbnails
Contents