Oktatás, oktatáspolitika, iskolai élet a XX. század első felében - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 11. (Kecskemét, 1994)
Molnár János: Az iskola és az iskolai élet Nemesnádudvaron az 1900-as évek első felében
Dr. Antoni erre azt a választ adja, hogy „mutassa meg a tanító úr azt a rendeletet, mely a hadiárvák és jeles végzettségűek ezirányú előnyben részesítéséről szól. Másrészt, ha már úgyis élvezte az állam jóindulatát, elégedjék meg vele, hisz más is rá van szorulva. Főt. elnök átadván a szavazócédulákat kiosztás végett Angeli József jegyzőnek, s ezek kitöltése végett az elnök 5 perc szünetet rendelt el. Az egész gyűlés folyamán a terem előtti folyosón kicsinyek és nagyokból - valamint férfiak- és asszonyokból álló tömeg leste kíváncsian a választás eredményét, közben többször kiáltván azt, hogy „éljen Czipfl". Most is a szünet alatt - míg a szavazók a cédulájukat írták - az ajtót kinyitván harsogó együttes „éljen Czipfl!" kiáltásuk zavarta meg a néma csendet. Elnök és jelenlévő községi bíró eléggé erős szavakkal csendre és nyugalomra intették az éljenző csoportot, s a terem ajtaját betették. Főt. elnök megjegyzi, mihelyt az ajtót betette, hogy úgy látszik, így akarják befolyásolni a választást, s talán azért is lettek iderendelve. Liska Ferenc egyhk. tag erre azt válaszolja ingerülten, hogy nem kellett senkit sem iderendelni, hogy hangulatot teremtsen, mert aki ott volt a hangpróbán, az