Oktatás, oktatáspolitika, iskolai élet a XX. század első felében - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 11. (Kecskemét, 1994)

Molnár János: Az iskola és az iskolai élet Nemesnádudvaron az 1900-as évek első felében

Főt. elnök közli, hogy a vá­lasztás ellen 15 napon belül saját hivatalánál fellebbezés adható be. Egyben bejelenti, hogy Kóbor és Székely - mint mondták neki ­minden körülmények között meg­fellebbezik. Több tárgy híján a gyűlés véget ért. K. m. f. Angeli József aláírás a pótlás Aláírás fenntartások jkvezető után következik után következik egyhk. elnök hitelesítők Elnök és hitelesítők a jegyzőkönyvet az alábbi megjegyzések hozzáfuzésére és az ebben foglaltak fenntartásával írják alá. Mehringer Sándor plébános a választás utáni napon felhívta Angeli József tanítót, mint jegyzőkönyvvezetőt, hogy a jegyzőköny­vet sürgősen készítse el, ennek előkészítéséhez szívesen szolgál fel­világosítással, miután látta, hogy nem vezetett pontos feljegyzése­ket. Angeli akkor erre ezt válaszolta: „szívesen veszi". Mehringer plébános még aznap készített részletes feljegyzéseit a jegyzőkönyv­ben való felhasználás végett másnap átadta. Angeli József a jegyző­könyvet a választás utáni 8. napon adta át: ad 1. „a gyűlés vezetését Esperes Úr akadályoztatása miatt neki kell átvenni, s ebben a minőségben szeretettel üdvözli a megjelente­ket", tovább 1. a jegyzőkönyvet. ad 2. kezében Czipfl Ignác írásos felhatalmazását mutatva; to­vább 1. a jegyzőkönyvet. ad 3. Dr. Antoni, mint az egyházközség ezidő szerinti világi elnöke, ennek a minőségének hangoztatásával jelentette ki tovább 1. a jegyzőkönyvet. ad 4. Dr. Antoni és Bakonyi Aladár tanító megjegyzik, hogy a nemesnádudvari egyházközségnek nincs és nem is lehet önálló alap­szabálya, tovább 1. a jegyzőkönyvet. ad 5. s erre vonatkozólag nem fogad fel utasítást segédtanítójá­tól, tovább 1. a jegyzőkönyvet.

Next

/
Thumbnails
Contents