Juhász István: Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 9. (Kecskemét, 1993)
A Műkert és a Művésztelep története - 3. Fejlesztések a Műkertben
Mintegy 36 éve vette át és építette újjá a műkerti Alkotóházat a Képzőművészeti Alap. Az első években alkalmazott 1—2 éves ösztöndíj helyett bevezetett 2-3-5 stb. hónapos beutalásos rendszer lehetővé tette sok művész itteni alkotását. így számuk az eltelt harminc év alatt több száz is lehet, ezért nincs lehetőségünk — de nem is lehetett célunk — sem neveik felsorolására, sem tevékenységük számbavételére. E helyett szólnunk kell még befejezésül a Műkertben végzett fejlesztésekről és elgondolásokról. 3. Fejlesztések a Műkertben 1963-ban a Reile Géza által irányított városfejlesztési elgondolások között jelentős szerepet kapott a Műkert is. Célul tűzték ki, hogy ezt a kellemes ligetet ismét a lakosság szórakozóhelyévé építtetik ki. Ennek elérésére Janáky István Ybl-díjas építésszel (az Aranyhomok Szálló, a fedett uszoda és a piaci árucsarnok tervezője) az egész Műkertet felölelő rendezési tervet készíttettek. A pihenőpark terve egy reprezentatív vendéglátó helyet, csónakázótavat, planetáriumot, szabadtéri színpadot, óriáskereket, kis—állatkertet stb. tartalmazott. A vidámparkszerű kialakítás igényelte a park útjainak kiépítését és a közvilágítás megoldását is. Ez a terv nem feledkezett meg annak vizsgálatáról sem, hogyan lehet a városból a Műkertet megközelíteni. Végrehajtása a „Park" Étterem építésével, a park útjainak kiépítésével, a Műkert közvilágításának megvalósításával és a mai műkerti —- volt Kossá István sétány — útépítésével, valamint parkosításával egyszerre indult el. Reprezentatív kialakítású étteremre az elgondolások szerint feltétlenül szükség volt. Terveit szintén Janáky István a Budapesti Középülettervező Vállalat mérnöke készítette el. Kerti környezetéhez méltóan nagy terasszal és konyhaüzemmel valósult meg. Lapostetővel, nyerstégla homlokzattal, hatalmas üvegfalakkal épült fel az egykori tánccsarnok helyén. Beruházója a Szövetkeztek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége volt, s akkor ez a vendéglátó egység négy millió forintba került. Kivitelezője az É. M. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat volt. Megnyitása 1964. március 1-én történt meg, s az UNIVER Fogyasztási Szövetkezet üzemeltette.