Juhász István: Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 9. (Kecskemét, 1993)
A Műkert és a Művésztelep története - 1. A Műkert és Művésztelep története - a) A Műkert létesítése
4. Építeni kell egy tekepályát is. A Műkert kijelölt részén a parkosítást még 1882 tavaszán elvégezték. 205 Egy évvel később megépült a díszes táncpavilon is, amelynek tervét Beretvás Sándor városi főmérnök készítette. Favázát és zsindelyfedésű tetőzetét Gregersen budapesti cég, alapozását Bodacz Pál kecskeméti kőműves készítette. Kávéház, konyhaüzem, cukrászda, ruhatár egészítette ki a táncpavilont egy külön épületben, de megépült a fedett kuglizó is. 2 Népkertté alakításáig a város közönsége nem érezte igazán magáénak a műkertet. S mikor elkészültek a vendéglátás épületei, amikor facsoportjai, „erdei tisztásai" és dísznövénykertészete már nehezen felejthető élményt adott, akkor már minden valamirevaló nyári mulatságot itt rendeztek meg, s ide özönlött főleg a fiatalság. Mi vonzotta ide az embereket, s milyen volt a Műkert a századforduló táján? Erről a korabeli szűkszavú leírások és térképek alapján tájékozódhatunk. Vajda Zsigmond 1893-ban azt írja róla, hogy egyesül benne a szép a hasznossal. Ha a látogató a Csongrádi út és a szegedi vasút kereszteződéséhez érkezik, a kertből először a gyümölcsöst látja, ahol a gyümölcsfák nemesebb fajai díszfákkal vagy díszcserjékkel váltakoznak. Előrébb haladva sétányok következnek, s ezek úgy fúródnak be a dúsan fejlődő növények lombjai közé, mintha alagutak lennének. Ezek nemsokára „erdei tisztásokhoz" érkeznek, ahol a dísznövények sokasága tarkállik és illatozik. Innen a lombok közül helyenként már a Műkert épületei is látszanak. Nagy fákkal szegélyezett szabad teret alakítottak ki a tánccsarnok előtt, ahol táncmulatságok vagy hangversenyek alkalmával sétál, üldögél vagy tolong a sokaság. Erre a térre néz a cukrászda és a vendéglő épülete is. Lombok közé bújtatva, egy szűk udvaron át a főkertész háza is idelátszik, amelynek két rizalittal gazdagított hátsó homlokzata az előkelőbb udvarházakéhoz hasonlít. Talán mondanunk sem kell, hogy minden, ami ebben a kertben kiugróan szép és érdekes, az mind a kertészlak homlokzata előtt található. Négy 204. IV. 1908. Közgyűlési jegyzőkönyv. 1882. évi 35. tétel. 205. IV. 1908. Közgyűlési jk.: 1882. évi 146. tétel. 10. pont 206. Kecskeméti Nagy Képes Naptár. 201. old.