Kisfaludy Katalin: Kecskemét önkormányzata. Közigazgatás és bíráskodás 1686–1848 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 8. (Kecskemét, 1992)

A tanács

Összehasonlítva a főbírói számadáskönyvek hitelesítőit (1702) az (1713) urakkal 7 személy szerepelt 1702-ben is, tehát a 24 úrból ennyi volt szenátor 11 évvel korábban is. Miután e 7 esetben azonos vezeték­es keresztnév szerepelt, több mint valószínű, hogy azonos személyekről van szó. Figyelemreméltó az is, hogy 4 azonos vezeték- és keresztnevű személy 1713-ban is szerepel, de nem az urak között (Sárközi Pál, Szívós János, Tóth Mihály, Szentkirályi Pál). Két esetben nagyon való­színű, hogy apa-fiú kapcsolatról (Szívós, Sárközi) van szó, ugyanez a Szentkirályiak esetében biztos. Tehát 1713-ban Sárközi Pál, Szívós János és Szentkirályi Pál nem szerepel az „urak" között, mert nem azokról van szó, akik 1686 óta biztosan szenátorok voltak több (10, 8, 9) esetben, hanem a fiaikról. 66 Tóth Mihály esetében nem találtam ilyen összefüggést, de talán nem merészség az előbbieket annak bizonyítéká­ul felhozni, hogy az „úrság", ha jobban tetszik a szenatorság, nem öröklődött. Ha az apa „úr", a fia csak akkor lesz azzá, ha beválasztják a „becsületes tanáts"-ba. Gondot okoz, hogy nem jelenthető ki: aki úr, akinek a szavazata kettőt ér, az a személy biztosan szenátor. 6 66. ZOMBORY: 1938/40. A megfelelő neveknél. 67. BKML IV 1504. c. 111-79/1818.

Next

/
Thumbnails
Contents