Kisfaludy Katalin: Kecskemét önkormányzata. Közigazgatás és bíráskodás 1686–1848 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 8. (Kecskemét, 1992)

Magisztrátus és úriszék

MAGISZTRÁTUS ÉS ÚRISZÉK Már a Koháryak kecskeméti fennhatósága kezdetén is és egészen az 1800-as évekig számtalanszor statútumba foglalták (úgy a földesurak, mint a városi tanács), hogy „idegeneket, jövevényeket" befogadni nem szabad senkinek, csak ha a magisztrátus jóváhagyja azt. Ennek egyrészt közbiztonsági szempontból volt óriási jelentősége, hogy ugyanis bűnözőket, kétes elemeket, gyanús személyeket senki ne rejtegessen, másrészt a szökött jobbágyok figyelésének eszköze is. Mulatságosnak tetsző ítélet is született ilyen ügyben, amikor mások okulására is olyan döntést hozott a városi tanács, hogy az engedély nélkül befogadott személyeket „a városból maga hátán eggyenkint ki horgya" a bűnös.

135 Kegyetlenebbül büntették azt, aki bűnözőket rejtegetett: Kassai Jánosnét, ki egy tolvajt „lopott portékákkal együtt, statútum ellen házához fogatta s lappangatta" 10 korbácsütésre ítélte a tanács.

136 A „Csámpai czigányt, ki egy kóborló és minden testimonium nélkül ide bujdosott czigant város statuma ellen be fogatta" áristomba zárták.

13 Ilyen ügyek büntetése egyébként 20 pálcaütés vagy 6 forint bírság volt,

138 de a magisztrátus, a számára kiszabott kereteken belül, kit-kit érdeme szerint büntetett meg. Idegeneket nemcsak befogadni volt tilos, hanem a Jövevények" házat sem egykönnyen szerezhettek a városban. „Azon majsai ember ki... Varga András házát megvette... nem lévén tisztességes életéről való testimonialisa", amig ilyet nem szerez, „városba házat bírni és itt lakni megne engedtessék".

139 A jövevények és idegenek „feladása" egyébként 135. rVÁNYOSI-SZABÓ: 1989. 233., u6: 1986. 95. és 223. 136. BKML IV 1504. a. 1755. szeptember 2. 137. uo. március 15. A cigányokra vonatkozó szabályt lásd IVÁNYOSI-SZABÓ: 1989. 226. 138. uo. 223. 139. BKML IV 1504. a. 1755. május 13.