Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

A Fölső-Kiskunság a XVI-XVII. sz.-ban

szállásra Katába, Szentmiklósra Topái, Lacházára Kasz? Tehát fémjelzett törökök.) Az adót persze pénzben számolták el, hisz egyik nap még Budán áztatta fájó tagjait a szpáhi, akit másnap esetleg Sziriába rendeltek szolgálatra. Érthetően sietett hát mielőbb fbivenni — mondjuk 1559ben — ziámet birtoka jövedelmét Mehmed bin Báli pasa, a Duna folyó kapudánja (flotta parancsnoka) a szegény „lackházi (!) rájáktóF. Igaz szintúgy, mikor meglepetéssel szolgál a török deák, és változtatás nélkül lemásolja a megelőző összeírás adatait. Ilyenkor aztán törhetjük fejünket. Sietett, siettették, lustálkodik a csintalan deák, vagy netán megvesztegették? Vizsgálódásunk kezdetén eszünkbe jut Erdei Ferenc figyelmeztetése: „Napjainkban parasztokról beszélni annyi, mint egy változó jelenségnek történelmi alakulását kutatni, amit földrajzi helyek szerint különböztetünk meg, az is történeti eltérés: ugyanannak a változásnak a korábbi vagy későbbi stációja." Ugyancsak adott kor történelmi tájékozottságát, ill. szubjektív elfogultságát tükrözi a két világháború közének megállapítása, mely szerint hiába keresnénk Mohács után eredeti kun hagyományokat,

4 hiszen például Halas népessége Baranya felől telepedett újra már a török időkben. Mindenesetre Halasra, a halasiakra tartozik meghajolni a tekintély előtt, pusztán csak az a bökkenő, hogy így nem tudja magyarázni a néprajzos, honnan vette gazdag néprajzi, folklorisztikai hagyományait a kiskun. 3. Kun-török eredetű szavaink esetében a Gr0nbech-, Codex Cumanicus- és a Langenscheidts-féle szótárakat használtuk, és ezek alfabetikus rendje miatt fölösleges a külön filológiai megjelölés. 4. Hóman-Szekfú: A magyar történet. 3. köt. 446. 1.